SÓVÁRGÁS – NEM VAGYUNK VÉNEK, DE MEGNYALNÁNK. HOGY MIÉRT?

Cikk17_Sovargas_Borito.gif

MIÉRT A SÓVÁRGÁS A SÓ UTÁN? A só addikció. Akár a cigaretta, a drogok, a kávé és a csokoládé, a só is függőséget okozhat, csak éppen teljesen legálisan. Rászokni egyszerű, a magyar fazék rotyogó húsleves – csirkepörkölt kombóján felnőve pedig észrevétlenül kúszik be a mindennapjainkba. Ha lekerül az asztalról, nem csak tágra nyílt szemekkel csodálkozunk, de követelőzve toporzékolunk, akarjuk vissza azt, ami a mienk, ami nélkül nincsenek ízek, nincsen étel, és amivel egyszer csak oda Éccsanyánk papírszalvétába csomagolt, két szelet vajaskenyér közé bújtatott zöldpaprikás szendvicsének gyerekkori osztálykirándulós íze. A világ maga hirtelen sótlanná válik.  Hát élet ez?

Félreértés ne essék, az emberi szervezetnek szüksége van sóra. Mint ahogy a túlzott sófogyasztás, úgy annak hiánya is veszélyes lehet. Élettani funkcióink megfelelő működéséhez nélkülözhetetlen a só – és itt nem az asztali sóra gondolunk -, hiszen többek között szerepet játszik az izmok működésében, a folyadékháztartás egyensúlyában, amit a benne található elektrolitok biztosítanak.

Figyelembe véve, hogy a napi ajánlott sófogyasztás kb. 1500 – 2000 mg, ami nem több egy teáskanálni mennyiségnél naponta, az emberek átlag sófogyasztása kb. 3400 mg minden nap. A só utáni vágyakozás, ami túlmutat az olykor ránk törő „úgy rágcsálnék valami sósat” érzésen, betegség tünete is lehet. Nézzük, hogyan is hat szervezetünkre a só, majd néhány hasznos tippel megmutatjuk, hogyan lehet a sófogyasztást egészséges szintre csökkenteni.

sóvárgás

VÍZHIÁNYOS ÁLLAPOT – DEHIDRATÁCIÓ

Sokszor érezzük, hogy cefet éhesek vagyunk, pontosabban nem is éhség az, hanem az evés utáni vágyakozás. Szervezetünknek szüksége van a megfelelő folyadékbevitelre, ami a nőknél kb. 2,7 liter, férfiaknál pedig kb. 3,7. Edzőnapon, vagy aktív tevékenység végzése során ez a mennyiség kb. 1-1 literrel növekszik, tekintettel az igénybevételre és az izzadásra. Ha nem iszunk elég vizet, a vízháztartás felborul, a belső „víztartályaink” kiürülnek, és beindul a só iránti vágyakozás. Felismerve a helyzetet, ha étel helyett folyadékért nyúlunk, sokszor rájövünk, nem is éhesek voltunk, hanem szomjasak. Pontosabban: sótlanná vált szervezetünk.

Fontos, hogy a nap folyamán – még ha nem is könnyű -, bevigyük a megfelelő folyadékmennyiséget, elkerülve a fejfájást, szédülést, bőrünk kiszáradását, nem beszélve a kellemetlen izomgörcsökről.

sóvárgás

ADDISON, AKI NEM EDISON

Az Addison-kórnak semmi köze a gőzmozdonyhoz, még ha a sóhiány tüneteitől szenvedve néha úgy is érezzük magunkat, mint akin átment a gőzös minimum kétszer. Az Addison-kór a mellékvesekéreg idült elégtelen működése, ami a tünet súlyosságától függően az anyagcsere összeomlásához, majd kómához és akár halálhoz is vezethet. Tünetei az alacsony vércukorszint, hányás, étvágytalanság, ingerlékenység, depresszió, alacsony vérnyomás, émelygés, hasmenés, fogyás, krónikus fáradtság. Előfordulhat izomgyengeség, a bőr fokozott pigmentációja, nyálkahártya fokozott pigmentációja, illetve ájulást is okozhat.

sóvárgás

BARTTER-SZINDRÓMA

A só iránti sóvárgásunk lehet egy ritka, velünk született veseelégtelenség, a Bartter-szindróma jele is. A vízháztartás, vele együtt a kálium-, a nátrium és a kalcium egyensúlya felborul, zavart okozva ezzel szervezetünkben. A tünetek általában csecsemőkorban vagy pici gyerekkorban jelentkezek kóros szomjúsággal, alacsony vérnyomással, esetenként szellemi- és növekedési zavarral, izomgörccsel, akár alacsony inzulin szinttel.

TERHESSÉG

A terhesség első fázisában, amikor a kismama napi rutinja során szorosabb barátságba kerül a wc-csészével, a hányás során dehidratáció léphet fel, mellyel kiürül a szervezet sóháztartása. A vízhiányos állapotban növekszik a só iránti vágyunk, így feltétlenül szükséges a megfelelő nyomelemekkel, ásványi sókkal történő folyadék utánpótlása. Vagy a sültkrumplié.

sóvárgás

AZ AZ EGY HÉT

Mint ahogy a terhesség alatti kívánás, úgy a menstruációs időszak édes és sós ízek utáni vágyakozása sem érinti a férfiakat. A nők persze szenvednek, a vágyódás időtartama sokszor meg is előzi a periódust, és már néhány nappal előbb megkezdődik a kín. Édesre sósat, sósra édeset, kinek mi a sóvárgás tárgya. Általában mindkettő. A sorrend felcserélhető, de tapasztalatunk az, hogy akár édes akár sós, a végén mindig sóssal zár.

sóvárgás

Az ételek általában tartalmazzák azt a sómennyiséget, amennyire a szervezetnek szüksége van. Sokszor sajnos többet is. Ahhoz, hogy sóháztartásunkat megfelelő szinten tartsuk, próbáljuk meg beérni az ételek adta természetes sómennyiség ízével, és ne nyúljunk automatikusan a sószóró felé a családi asztalt körül ülve.

4 TIPP SÓ HELYETT

FRISSEN ŐRÖLT BORS

Cseréljük le a sószórót bors-őrlőre. A frissen őrölt bors kellően pikáns és teljesebb ízű, mint az előre darált, csomagolt változat. Borsozzunk bátran, fel sem fog tűnni a só hiánya!

FOKHAGYMA

A friss fokhagyma szintén fokozza az ízélményt, akár húshoz, zöldséghez vagy salátához adjuk. Ahhoz, hogy randi-kompatibilis legyen, érdemes megfőzni; ugyanazt az ízélményt biztosítja, kevesebb orális rizikófaktorral.

ECET

Az alacsony nátrium-tartalmú főzés egyik legjobb barátja a széles választási lehetőségekkel bíró ecet, legyen az vörösborecet, rizsecet, almaborecet, balzsamecet vagy egyéb ízesített ecet. Az ecet nagy játékos, íze alapján úgy tűnhet, magas a sótartalma, pedig egy grammot sem tartalmaz.

CITRUSOK

Az ecethez hasonlóan a citrusok, mint a lime, a narancs és a citrom nyelvünkkel érintkezve képesek elhitetni velünk, hogy sós ételt eszünk, pedig nem. Egy kis citromos friccs-fröccs az ételre, húsra vagy halra, és máris kész a só-mentes, mennyei ebéd vagy vacsora!

sóvárgás

A só utáni extra vágyódás problémát feltételez. Ha már nem érjük be fentiekkel, és úgy érezzük, problémánk messzebbre nyúlik, mint amit az új Harry Potter mozi alatt magunkba tömött popcorn orvosolni tudna, javasoljuk orvos szakember bevonását. A nagymértékben fogyasztott só dehidratációhoz, kiszáradáshoz vezethet, ami súlyos egészségügyi következményeket – például agyvérzést is – vonhat maga után.

Cikk17_Sovargas_7

ezüstfénylogó

Inspiráció: healthline.com, házipatika.hu

Forrás / Fotó: Google, Pinterest

Szerző: Eat, Move & Smile


Cikk16_5gyogyitotippsportserulesre_Borito.jpg

Sárkány ellen sárkányfű! Na de sportsérülésre mit használjunk? Sportolni jó. Hasznos a testnek, segít a léleknek, még ha nem is verseny szinten űzzük. Ma már mindenki megtalálja a kedvéhez, alkatához, napirendjéhez passzoló sportot, legyen az kültéri, edzőtermi, csoportos vagy egyéni testformálás. Heti rendszerességgel végezve tökéletes kiegészítője lehet életmódunknak, pozitív élettani tulajdonságai pedig jó hatással vannak kedélyünkre, fizikai állapotunkra egyaránt. De nézzük, mi történik akkor, ha hiba csúszik a sport-gépezetbe, és a nagy igyekezetben megsérülünk. Mit tegyünk? Mit használjunk sportsérülésre? Segítsünk magunkon, vagy a doktor majd megsegít?

sportsérülés

ELSŐ NAP

MIT TEGYÜNK MOST AZONNAL?

Húzódás vagy izomsérülés esetén a sérült terület feldagad, érzékennyé válik. A legjobb, amit ilyenkor tehetünk – amennyiben úgy ítéljük meg, hogy nincs ennél komolyabb baj -, hogy pihentetjük a területet. Természetesen ez ütközhet akadályba, hiszen ha a Margit-szigeten robbanunk le futás közben, nem elvárható, hogy gondolati síkon a puha ágyunkba teleportáljuk magunkat, valahogy el kell jutnunk odáig. Fontos, hogy ez idő alatt minél kevesebb terhelésnek legyen kitéve a sérült testrész, és a lehető leghamarabb kerüljön nyugalmi pozícióba, adott esetben felpolcolva.

A polcolás technikája – aminek semmi köze a barkácsoláshoz – az érintett terület szívvonal fölé történő emelése, így csökkentve a duzzadást, hogy a folyadékkal teli testrészből az mielőbb távozni tudjon. Ha nem lehetséges a szív vonala fölé helyezni az érintett testrészt, próbáljuk meg minél közelebb tartani azt szívünkhöz. Ha a sérülés természeténél fogva – például ha a tomporunkra estünk, vagy a csípőnk sérült – ez nem lehetséges, fekvő pozícióban párnával ékeljük ki, hogy pihenő állapotban elősegítsük a gyógyulást.

Hűtsük a gyulladást! Ha nincs jég a fagyasztóban, bármilyen mirelit zöldség, hús, gyümölcs – vagy a Jagermeister-es üveg is – megteszi, adott esetben kívül-belül gyógyíthat, de hogy még nagyobb baj ne történjen, puha textíliába burkolva helyezzük azt bőrünkre.

Hasznos ilyenkor a rugalmas pólya, ami minimalizálja a fájdalmat, fixálja a testrészt, és támogatást nyújt a mozgásban. Ha nem szeretnénk múmiaként mozogni az utcán, ma már trendi kötszerek kaphatók, és a teljes gyógyulásig gond nélkül viselhetők.

sportsérülés

MÁSODIK NAP

AMIKOR IGAZÁN FÁJ, ÉS A SZIVÁRVÁNY ÖSSZES SZÍNÉBEN POMPÁZIK

Amikor baleset ér, és szikrázó napsütésben a Göncöl-szekér összes csillag-csatlakozási pontjának csavar bemenetét meg tudjuk számolni, azt gondoljuk, ennél rosszabb már nem lehet. Pedig de. A második napon. Hiába tudjuk, hogy Anyánknak igaza van – neki mindig: nővér volt az „egyesbelen” -, akkor sem tudjuk elfogadni az álláspontját, miszerint: „Fiam ez most azért fáj, mert gyógyul!” Egyszerűen sehogy sem áll össze ez a kettő.

A gyógyulási folyamat akár napokig is eltarthat. Amit tehetünk az az, hogy folytatjuk az első napon dömping-szerűen elkezdett öngyógyítást, cseréljük óránként a jeget, áttekerjük a rugalmas pólyát, megnézzük, van-e a Richteres-dobozban gyulladáscsökkentő aszpirin vagy ibuprophen, és pihenünk. A meleget kerüljük, mert nem tesz jót a gyulladásnak, és csak hátráltatja a gyógyulási folyamatokat. Amennyiben úgy ítéljük meg, hogy a sérülés több „egyszerű” ficamnál, ütésnél vagy izomhúzódásnál, célszerű az internetes orvoslás helyett szakemberhez fordulni.

sportsérülés

HARMADIK NAPTÓL AZ ELSŐ HÉTIG

KICSIT MÁR CSIHAD

Bár a foltok még pompáznak – hiszen Anyánk megmondta: gyógyul! – a duzzanat lefelé tendál. Ekkor már – a rendszeres jegelés mellett – le lehet venni a kötést, és lassú, finom mozdulatokkal el lehet kezdeni az érintett terület óvatos mozgatását, kicsi nyújtását anélkül, hogy bármilyen nyomást gyakorolnánk a sérült területre. Nyújtsuk, mozgassuk minden nap, amíg a testrész mozgása fájdalom nélkül vissza nem tér a rendes kerékvágásba. Fontos, hogy ebben az időszakban megkezdjük a sérült terület mozgatását, különben az izmok letapadnak, és a hosszú, mozgás nélküli állapot merevséghez, gyengeséghez és az izomtömeg csökkenéséhez vezethet.

sportsérülés

EGY HÓNAP UTÁN

UTÓKEZELÉS

A sportsérülések az első napokban okozzák a legnagyobb fájdalmat. Megfelelő kezeléssel – akár otthoni körülmények között – optimalizálható az állapot, de teljesen normális, ha több héten keresztül érezzük a fájdalmat. Vagyis nem normális, mert kinek hiányzik a fájdalom, de alapvetően elfogadott, hogy a gyógyulási folyamat hosszabb lehet. A jegelés-borogatás-hűtés mellett bevethetünk különböző izomlazító, gyulladáscsökkentő krémeket, egyik-másik a kámfornak köszönhetően még az orrunkat is tisztítja, így biztosítja a megfelelő levegőáramlást alvás közben, tehát dupla dinamitnak is felfoghatjuk, ráadásul recept nélkül elérhetőek a patikában, vagy a nagyobb drogériákban.

A mozgás itt már mehet erőteljesebben nyújtással kiegészítve, ennyi idő elteltével a duzzanatnak általában már nyoma sincs. Az izmok viszont sérülékenyek, így mindenképpen javasoljuk a terhelést fokozatosan növelni!

sportsérülés

PROFESSZIONÁLIS KEZELÉS

AZ ORVOS MAGA

Otthoni ellátás ide vagy oda, szerencsés, ha a sérülést orvos is látja. Lehet, hogy fenti információkkal ellátva enged majd el bennünket, de mégis megnyugvás és biztosíték az esetleges szövődmények elkerülésére. Ha mégis az előbbit választjuk, legyünk figyelmesek, és az alábbi tünetek jelentkezésekor mindenképpen viszont feltétlenül forduljunk szakemberhez:

–        erőteljes duzzadás és fájdalom

–        látható deformitás, csomó

–        ropogó, recsegő hang a sérült terület mozgatásakor

–        a sérült rész nem mozog

–        légzési nehézség

–        hányinger vagy szédülés.

Csak bízni tudunk abban, hogy legalább ennyire csinos lesz…

Amennyiben sportsérülésed, illetve mozgásszervi problémáid vannak, keresd fel az Ezüstfény Magánklinika specialistáit!

sportsérülés

ezüstfénylogó

Inspiráció: healthline.com

Forrás / Fotó: Google, Pinterest

Szerző: Eat, Move & Smile


Cikk15_Nyarihajciho_Borito.jpg

Egy egész sor klassz dolog van, amitől imádjuk a nyarat! A meleg, a hosszú nappalok, a pihenés, a vízpart, a fagyi, és még sorolhatnánk. Előkerülnek a pántos szandálok, a körömlakkok, az öblítővel felfrissített lenge ruhák, és fixen bekerül az autónk csomagtartójába a törölköző, a strandpapucs és a strandröplabda. Mert ez az a szezon, mikor sosem tudhatjuk, mikor csap le ránk az „ugorjunk le hekkezni a Balcsira” érzés. Ha már minden készen áll a nagy nyári kalandozáshoz, ne feledkezzünk meg ékünkről, okos fejünk méltán csillogó koronájáról, a hajunkról.

nyári fruzura

NYISSZANTÁS!

Hiába mondta Anyánk mindig: „Fiam, a hajat vissza kell vágni ahhoz, hogy nőjön!”, ezt sosem értettük. Hogy nő valami, ha folyamatosan meg van kurtítva? Nyilván azt nem tette hozzá, hogy éppen csak a haj végét érdemes lecsippenteni, hogy az elhalt végek már ne töredezzenek felfele, de mi mégis mindig kétségbeesetten ültünk be a fodrászhoz, amikor júniusra fordult a lapozgatós naptár a konyha falán.

haj

UV VÉDELEM

Borzasztó unalmas, hogy minden magazinban, naptejen, és gyakorlatilag az összes nyári kelléken erre szólítanak fel a gyártók: muszáj védeni magunkat a Nap káros sugaraitól! Pedig ebben nekik teljesen igazuk van! Nem lehet elégszer elmondani, hiszen ezen negatív hatásokat csak évekkel, akár évtizedekkel később érezhetjük, láthatjuk magunkon. Ezért fontos, hogy amennyire bőrünket, úgy hajunkat is védjük az erős napfénytől, és a kibocsátott UVA és UVB sugaraktól, melyek nem csak károsítják, de erősen meg is viselik a hajat. Zseniális hajápoló szérumok, permetek, olajok állnak rendelkezésre a drogériák polcain, amit elég csak bedobni a strandtáskába, hogy fix kiegészítőnk legyen a pihenés alatt. Miután a káros sugarak nincsenek tekintettel programunkra és élethelyzetünkre, célszerű a fürdőszobában is tartani egy-egy flakonnal, hiszen ha a hétköznapi teendők során sokat tartózkodunk a napon, úgy szintén célszerű egy-két fújással még indulás előtt biztosítani sörényünknek a védelmet.

frizkó tipp

VÍZ ELŐTT VIZEZZ!

Badarságnak hangzik, tudjuk. Arról nem beszélve, hogy kettő dolog van, amit a strandoló ember messziről elkerül, átugrik, vagy csak a kezével és nagylábujjával érinti, ez pedig a lábmosó és a zuhanyzó. Hiába írják ki mindenhová, hogy a medence használata előtt kérik, használja MINDENKI a zuhanyzót, kevés embert láttunk eleget tenni ezen intelmeknek. Pedig hihetetlen vagy sem, a sima vizes hajmosás hatékony védelmet nyújthat a medence klóros vize ellen! Hogyan lehetséges ez? Ha a hajszálak kutikulái vízzel telítettek, akkor a klór már nehezebben, de legalábbis jelentősen kisebb mennyiségben jut csak be a hajszerkezetbe, így a vegyület nem roncsolja hajszálainkat. Az extra hidratáláshoz minimális mennyiségű kondicionálót is adhatunk, de itt azért félő, hogy olajfoltot hagyva magunk után a csinos úszómester kitessékel bennünket a pancsoldából.

hajcihő

MOSS HAJAT MINDEN NAP!

A gyakori hajmosásnak alapvetően ellenállunk, hiszen azt gondoljuk, minél többet mossuk, annál jobban zsírosodik. Ez még akár igaz is lehet, bár ez mindig egyéntől, elfoglaltságtól, sportolástól és egyéb tényezőktől függ. Nyáron, amikor egyébként is szakad rólunk a víz, fejbőrünk is jobban izzad, amin baktériumok telepedhetnek meg. Célszerű a hajas fejbőrt tisztán és frissen tartani, az izzadás okozta nyomokat rendszeresen és hatékonyan eltüntetni, hogy az később ne okozzon bőrproblémát. Válasszunk olyan terméket, mely támogatja a gyakori, akár napi hajmosást, de kellően kímélő, hogy ne szárítsa ki a fejbőrt, és megfelelő ápolást nyújtson a hajnak és fejbőrünknek egyaránt.

nyári hajcihő

HORDJ KALAPOT!

Néhány éve kifejezetten trendi fejfedőt hordani. A skála már olyannyira széles, hogy valóban mindenki megtalálja a kedvére, fejformájára és igényére valót. A nyári kalap kiválasztásánál érdemes figyelni annak funkcionalitására, hogy ne zavarjon bennünket a mozgásban, illetve anyagösszetétel szempontjából is fontos, hogy légáteresztő, jól szellőző legyen, hogy ne csak napszúrás ellen védjen, de fejbőrünk se fülledjen be alatta.

Prevencióként mindenképpen javasoljuk évente legalább egyszer haj-, és fejbőr diagnosztikai vizsgálat elvégeztetését, hogy akár a hétköznapi hajápolás, akár a nagyobb igénybe vételű nyári időszakban személyre szabott tanácsokat, haj-, és bőrápolási ötletekkel strandtáskánkban biztosítsuk fejbőrünk épségét, és hajkoronánk egészséges csillogását.

hajcihő

ezüstfénylogó

Forrás / Fotó: Google, Pinterest

Szerző: Eat, Move & Smile


Prosztata_Miertcikiazurologia_Borito.jpg

A nőgyógyászati szűrés menő, az urológia meg ciki? De miért? A nők félévente, de egy évben minimum egyszer felkeresik nőgyógyászukat, hogy a szükséges vizsgálatokkal kiszűrjék a méhnyakrák kockázatát, és kezeltessék esetleges megbetegedéseiket, fertőzéseiket. A hölgyek esetében az, hogy fontosnak tartsák ezt a viszonylag egyszerű és fájdalommentes vizsgálatot, évekre visszanyúló marketing kommunikáció és orvosi összefogás eredménye. Felmerül a kérdés, ha a nők képesek erre és odafigyelnek egyészségükre, jövőjükre, akkor a férfiak életében vajon miért nem játszik szerepet az urológia? Miért gondolják azt a hímek, hogy szuperhősök, és mindenki mást érhet baj, kivéve őket?

Naná, hogy szuperhősök, ezt nem is vitatja senki. De Szupermen is hiába tud lézeresen szemmel verni, és egy levegővétellel elfújni egy teljes megyét, a kryptonit mégiscsak legyengíti. Mindenkinek van gyenge pontja, ráadásul mi, akiket nem piros-kék cuppanós latex szerkóba teremtett a Jóisten, biológiai szerkezetünknél fogva érzékenyek vagyunk a fertőzésekre, melyek betegséget okozhatnak. A férfiaknak is.

prosztata

A VIZSGÁLAT A HUNYÓ

Előfordulhat, hogy túl sok filmet néztünk, ahol egyszer-kétszer még ha viccből is, de (f)elcsattant a gumikesztyű. Nyilván nem egy laza sétagalopp, ha „De csak megelőzésből, Drágám!” ellátogatunk az urológiára vállalva, hogy tomporunkon keresztül – akár egy csillagvizsgálóval – 20 percen keresztül kutakodnak. Mert ha nincs baj, minek is mennénk orvoshoz, nem igaz? Csak várjuk meg, míg elkezd fájni, az a biztos! Meg amúgy sincs időnk ezekre a baromságokra, hogy megelőző vizsgálat, meg éves ellenőrzés. Sokat is kell várni, sokan is vannak – egyébként is vér ciki -, meg dolgunk is van rengeteg, na meg aztán ez a prosztata is csak a vénülő kabriós kujonokat kínozza, amikor piknikre viszik a vénasszonyt… Van egy rossz hírünk. Nem fog kellemesen hangzani. A prosztatagyulladás, a nemi szervek fertőzése, a rossz-, vagy jóindulatú prosztatanagyobbodás nem játék. Bele lehet halni. Ha a probléma nincs időben vagy megfelelően kezelve, akár az életünkbe is kerülhet. Tegyük fel magunknak a kérdést: tényleg megéri?

urológia

AZ ORVOSI ELLENŐRZÉS AZ ÚJ SZEXI

A nemi szervek fertőzését illetően van még egy óriási, nem elhanyagolható probléma. Mégpedig az, hogy általában a férfiaknál nem jelentkezik a tünet, inkább csak a nőknél. Ezért a férfi váltig állítja, hogy márpedig ő tiszta mint a mennyből aláhullott szűz hó, miközben folyamatosan fertőzi partnerét, és mint ahogy Wimbledonban a teniszlabda pattog Federer és Nadal között veszettül: a fertőzés itt is egyik térfélről a másikra ide-oda jár. A nő hiába kezelteti magát, miután a fertőzést újra és újra elkapja, gyakorlatilag hiába jár orvoshoz, hiába szedi a gyógyszereket, ki van téve férfi partnere nemtőrödömségének. Na de urak… Ugye azért ilyet már csak ne?

prosztata

A JELEK

Célszerű nem megvárni a tünetek jelentkezését, hanem beiktatva életmódunkba a rendszeres vizsgálatot, hozzászoktatni magunkat a prevenció ezen fajtájához. Ha menet közben mégis égő, viszkető, szúró érzéssel, gyakori vizelési ingerrel, fájdalommal, merevedési problémákkal tudatja szervezetünk, hogy nemesebbik szervünk működésében hibát kódolt a rendszer, mielőbb javasoljuk profi szakember felkeresését.

Magánklinikai környezetben a várakozási idő nullára redukálódik, ha élünk a telefonos egyeztetés lehetőségével. A privát közeg  biztosítja a diszkréciót, a kényelmet, és az orvos-páciens közti nyugodt légkört. A vizsgálatok szakszerűen végezve nem okoznak fájdalmat, így érdemes átgondolni, megéri-e felkeresni egy szakembert magunk, családunk, partnerünk és a családi bizsu hosszú távú biztonságának érdekében.

urológia

ezüstfénylogó

Forrás / Fotó: Google, Pinterest

Szerző: Eat, Move & Smile


Cikk13_GyerekszajElsolepesekafogorvosnal_Borito.jpg

Hogyan ne féljünk a fogorvosnál? Kezdjük mindjárt az elején! A fogorvostól félünk. Ez alap. Az okát valójában nem tudjuk, felnőttként már csak az érzés jön, hogyan halogassuk látogatásunkat a fogorvosnál. Ha valamiben, hát ebben profik vagyunk. Pedig el kéne mennünk, tudjuk. Még ha nincs is akkut fájdalom, évente egyszer illő lenne tiszteletünket tenni a fogdokinál.

De vajon hogyan alakult ki bennünk ez a fajta félelem? A fogorvos olyan, mint Indiana Jones; mintha megszállottan valami lyukas kincs után kutatva vadászna a szánkban, amit persze meg is talál. Ekkor jön a „Jolika a hátsó hatost megnézzük, készítse kérem elő a Hiltit”, majd előkerül a fúró, a fújó, az eperzselé és a nyálszívó. Érkeznek a „mostegykicsitnemozgassa”, a „mindjártkészenvagyunk-ugyenemisvoltolyanszörnyű” és a feloldozó „öblítsenkérem” vezényszavak, amitől mi minden erőnkkel másfél óra alatt vérhólyagot szorítunk a karfára, és végérvényesen beégetjük testünk teljes lenyomatát a bőrszékbe. Pedig nem kéne.

gyerekszáj

A FOGORVOS NEM AZ ANTIKRISZTUS

Felnőttként pontosan tudjuk, mennyire fontos fogaink és szánk épsége, rendszeres karbantartása. Egyrészt az evés, másrészt megjelenésünk szempontjából elengedhetetlen, hogy a napi fogmosással és tisztítási procedúrával megelőzzük a betegségeket, fertőzéseket és fogaink elszíneződését. De nézzünk néhány példát arra, hogyan lehet már gyerekkorban felkészíteni az ember fiát-lányát arra, hogy a fogorvostól egyrészt gyerekként se féljünk, másrészt felnőtt korban gyomorgörcs helyett pozitív érzésekkel induljunk a fogorvoshoz, amiről tudjuk, hogy csakis a magunk fülig érő mosolygós világáért tesszük.

gyerekszáj

KEZDD EL IDŐBEN!

A kicsik fogorvoshoz való szoktatását érdemes elkezdeni 1 éves korban, de legkésőbb 6 hónappal azután, hogy az első foga kibújt. Az első látogatás alkalmával nagy dolgok még nem történnek. Ez inkább az ismerkedés időszaka az orvossal, a procedúrával, a fogápolási tudnivalókkal. Általános vizsgálat keretében ellenőrzésre kerülnek a kibújt fogak, az állkapocs, és a harapás milyensége, átbeszélve ezek estleges problémáit.  A szülőnek a fogorvosi székben ülve, ölében tartva a gyermeket lehetősége van részt venni a folyamatban, de ha a gyerek már nagyobb, várakozhat odakint is, meghagyva az orvosnak a bizalmi kapcsolat könnyebb kialakítását kis páciensével.

gyerekszáj

JÁTSSZUNK DOKTOROST!

Sokat segít, ha a fogorvosi vizitet megelőzően már időben elkezdünk szituációs játékokat gyakorolni otthon a kicsikkel. Egy fogkefe és egy tükör tökéletesen elég a játékhoz. Egyéb eszközökre, zajokra nincs szükség, csak hagyjunk időt a gyerkőcöknek, hogy ráérezzenek a játékban rejlő mulatság-faktorra, és végig tisztogathassák aztán babáik, plüss figuráik fogait. Ezek egyikét nyugodtan magunkhoz is vehetjük, ha a fogorvoshoz tartunk. Megnyugtató lesz a picik számára, hiszen ha plüss-Rudi túlélte a fogorvost – amit bizonyára élvezett -, akkor nekünk is jó sorunk lesz. Jó szolgálatot tehet egy fogápolással kapcsolatos mesekönyv is, ami lehetőleg kevésbé elvetemült módon nyújt betekintést szívünk csücskeinek a vizsgálatról.

gyerekszáj

AZ ÉN ORVOSOM A TE ORVOSOD?

Még ha sikerült tökéletes fogorvost is választanunk saját magunk részére, akiben évek óta megbízunk és bármikor rá mernénk bízni fogaink hófehér királyságát, gyermekünk számára célszerű kifejezetten gyermek fogorvost választani. Ennek két oka is van. Az egyik, hogy ezáltal elkerüljük azt a hibát, hogy egyszerre „lezavarjuk” a fogászati vizsgálatot, kitéve ezzel csemeténket különböző stressz-forrásoknak, mint a saját magunkért való aggodalom, az innen-onnan lógó csövek, a nyálszívók, zajok és egyéb negatív élmények, amik esetleg megrémíthetik őt, lerombolva ezzel a gondos munkával felépített eredményeinket.

A másik jelentős ok, hogy a gyerekek részére kialakított rendelő kifejezetten a kicsikre fókuszál mind kialakításában, mind felszereltségében és hangulatában. Szánjunk rá időt, hogy szerelmünk gyümölcse jól érezze magát a fogorvosnál töltött idő alatt, és jókedvvel, pozitív tapasztalatokkal vértezve gondoljon fogai egészségének megőrzésére.

Amennyiben fogorvosi kezelésre lenne szükséged, keresd fel az Ezüstfény Magánklinika szakembereit!

gyerekszáj

ezüstfénylogó

Forrás / Fotó: webmd.com, parents.com, Google, Pinterest,

Szerző: Eat, Move & Smile


Cikk12_Anapsussonrank_Borito.jpg

Hosszú volt a tél, és bár még mindig nem tettük el a hótaposónkat, már leporoltuk a nyári lakkos-makkost, hogy amint tartósan 20 fok fölé emelkedik a hőmérséklet, átadhassuk magunkat a nyárnak! Idén a tavasz úgy tűnik, érdeklődés hiányában elmarad, és csak bízni tudunk abban, hogy amilyen későn megérkezik, olyan sokáig marad majd az igazi nyár! A megelőzés híveiként szeretünk proaktívan gondolkodni, és bízva abban, hogy írásunkkal bevonzzuk a nyarat, sorra vesszük, hogyan tudunk felkészülni a ránk leselkedő strand-szezonra! Süssön hát ránk a Nap sugára!

Mi, akik szeretjük, ha az alapvetően tejfölös doboz színű bőrünk évszaktól függetlenül enyhén bronzos pompával ragyog, folyamatosan keressük azon lehetőségeket, melyekkel az ésszerűség határain belül mozogva némi színt tudunk varázsolni bőrünkre. Azt már nagyon jól tudjuk, hogy nem csak a Törpétől, de a káros sugaraktól is óvakodni kell, mert lehet, hogy elcsépelt és uncsi, de tényleg bőrrákot okozhat.

HÓFEHÉRKE ÉS A STOPPER

A napozást is célszerű fokozatosan kezdeni. Hiába szeretnénk már az esti buliban vadiúj csokibarna bőrünkkel hódítani, vegyük tudomásul: nem fogunk. Napi 1-2 óránál tovább ne maradjunk a napon. Ezt is lehetőleg próbáljuk a délelőtti, vagy a délutáni órákra időzíteni, hogy a foglalkozás anélkül érje el célját, hogy rákvörösen, égési sebeink nyalogatásával töltsük a nap, vagy a nyaralás hátralévő részét.

nap

BŐRRADÍR

Igazi varázsszer napozás előtt! A bőrradírt sokan lespórolják, pedig klasszul eltávolítja az elhalt hámsejteket, így a bőr levegőhöz jut és sokkal könnyebben barnul. Ehhez nem szükséges méregdrága kozmetikumokat beszerezni, elég, ha rendszeresen kávézunk otthon. A lefőzött kávé zaccát egy tálkába gyűjtve érdemes a fürdőkád közelébe helyezni, így zuhanyzáskor nem csak az arcunkat és kézfejünket, de az egész testünket át tudjuk vele radírozni. Akár minden nap használhatjuk, a kávé értékes olaja zseniálisan ápolja bőrünket, nem beszélve arról, hogy a barnulás is hatékonyabb lesz.

melanóma

HIDRATÁLÁS KÍVÜL-BELÜL

Naptejet már minden magára valamit is adó kozmetikai cég forgalmaz. Érdemes megnézni, melyik az, amelyik bőrünknek leginkább megfelel mind UVA és UVB védelemben, mind pedig bőrünk hidratálását tekintve. Ne féljünk magasabb faktorszámú produktumot választani, attól is barnulni fogunk, és még ha kicsit lassabban is, legalább nem ég meg a bőrünk. Tudjuk, hogy a napozást megelőzően már fél órával érdemes bekenni magunkat. Ha esetleg elmarad a szeánsz és a strandon jut eszünkbe, hogy nem gondoskodtunk előre a védelemről, inkább nyaljunk el egy fagyit, míg hat a szer. Inkább, mint hogy megégjünk a napfürdőben. A fagyiban úgyis sok az „F”-vitamin („fagyi-vitamin”), és ha jól választunk, akkor az egészségünkre mért kockázat is alacsonyabb a jeges nyalatban, mint a Nap okozta bőrkárosodás. A fagyi ugyan finom és elengedhetetlen kelléke a nyárnak, de a hidratáláshoz mégsem elég: ne feledkezzünk meg a bőséges – alkoholmentes – folyadék beviteléről sem, míg sercegünk a Nap-nyalábban.

melanóma

A TENGÓS SRÁCOK MINDIG BARNÁK

Azok, akik az egész napos grillcsirke pozíció helyett inkább sporttal űzik el a strandidőt, sokkal hamarabb barnulnak. Nem csak azért, mert kevésbé koncentrálnak az elérni kívánt színre, hanem mert mozgás közben a vérnyomás növekedésére fokozódik a melanin termelés is. Alapvetően a napozást megelőzően célszerű sportolni, hiszen a megemelkedett vérnyomás a tűző napon már nem szerencsés, de ha a körülmények – mind az időpont, mind a fedett helyek – adottak ahhoz, hogy különösebb veszély nélkül mozogjunk, úgy a fagyi mellé még egy diétás lángos is elfér. Szódával, jég nélkül.

melanóma

BŐRVIZSGÁLAT

Akár hódolunk a napozásnak akár nem, bőrünk rendszeres vizsgálata évenként javasolt. Sajnos a bőrrák napjaink népbetegsége, ami rendszeres vizsgálattal megelőzhető. Fordítsunk figyelmet magunkra, ne várjuk meg a jeleket, az elszíneződött, formailag elváltozott anyajegyeket, melyek okot adhatnak az aggodalomra. A bőrvizsgálat minden esetben fájdalommentes. Szánjunk rá évente egy órát, hogy profi szakember is áldását adhassa kedvenc nyári hóbortunkra.

melanóma

ezüstfénylogó

Forrás / Fotó: Google, Pinterest

Szerző: Eat, Move & Smile


Cikk9_OralisallergiaBorito.jpg

Hello allergia szezon! Korunk népbetegsége az allergia, ami a jó idő beköszöntével egyenes arányban növeli az egy főre eső papírzsebkendő vásárlások számát. Az orrunk csurog, a torkunk kapar, a szemünk viszket, és ezek még csak az enyhébb tünetek, melyek bosszantóan fűszerezik hétköznapjainkat. Az allergia tüneteit már szuper hatékonyan tudja kezelni az orvostudomány, de vajon gondoltunk már arra, hogy étkezésünkkel is kordában tudjuk tartani az allergiás reakciókat?

allergia

GÖRÖGDINNYE = PARLAGFŰ

Bizonyos ételek fogyasztásakor előfordulhat, hogy a gyomnövényhez hasonlító szerkezetükből fakadóan allergiás reakciókat okozhatnak. A legismertebb és leggyakoribb a görögdinnye-parlagfű keresztallergia, aminek oka, hogy a két anyag szerkezete annyira hasonlít egymáshoz, hogy szervezetünk nem tud különbséget tenni köztük. Ebben az esetben hiába nincs még szezonja a parlagfűnek, ha nekiállunk vadul dinnyét falni, sajnos hasonló tünetekre számíthatunk, mint amikor a szomszéd a sokadik felszólítás ellenére sem irtotta ki kertjéből a parlagfüvet.

allergia

A VISZKETÉS AZ MÁS TÉSZTA

Vékony a mezsgye a kereszt-, és az orális allergia között. Míg a keresztallergia az összetétel hasonlósága miatt produkál tüneteket, addig az orális allergia a száj-, és a száj körüli nyálkahártya irritációja miatt jelentkezhet. Ilyenkor a száj, az ajkak, a szájpadlás és a garat viszkethet, duzzadhat, illetve kísérheti kellemetlen fülviszketés vagy torokszorítás is. Kiváltó oka lehet, ha cseresznyét, sárgabarackot vagy almát csemegézünk, ezért érdemes odafigyelni étkezésünkre. a tünetek enyhítésére összeállíthatunk egy saját allergia-diétát is, amihez az alábbi táblázat segítséget nyújthat.

allergia

CSAK NE HÍVJUK DIÉTÁNAK!

Nevezhetjük bárhogyan, lényeg, hogy kerüljük azokat az ételeket, fűszereket, melyek kiválhatják a nem kívánatos tüneteket. Alapvetően hasznos odafigyelni étkezésünkre, hiszen egészségünket – szívünket, testünket, fogaink állapotát – minden téren befolyásolja. Ha az ételeket a kritikus időszakokban is jól kombináljuk és a ránk nézve veszélyeseket elhagyjuk, elkerülhetjük, hogy a havi bevételünk nagyobb hányadát gyógyszerekre kelljen költenünk. Az ételek készítésekor mindenképpen tartsuk szem előtt, hogy nyers állapotukban gazdagon tobzódnak bennük az allergén anyagok, de jó hír, hogy hő hatására főzéssel ezt minimalizálhatjuk.

allergia

PROFIK ÉS VITAMINOK

Együtt és külön-külön is hasznosak. Az allergia csökkenthető vitaminokkal, mint amilyen a kálcium, C-vitamin, vagy a patikában, drogériában elérhető, az antihisztaminéhoz hasonló hatóanyagú csalántea főzete. Mindemellett érdemes felkeresni profi szakembert, hogy  allergiás tüneteinket megvizsgálva segítsen személyre szabott kezelésünkben, és a megfelelő étrend összeállításában.

allergia

ezustfenylogo

Forrás: almapatika.hu, Google

Szerző: Eat, Move & Smile


Cikk11_EgeszsegtelentrendekBorito.jpg

Legyen divat a megelőzés! A vásárlás – gondolunk itt első sorban a ruhák, cipők, táskák és egyéb mesés kiegészítők beszerzésére -, lehet egészséges, vagy akár egészségünkre ártalmas is. Az aktuális divat követése önmagában még nem okoz problémát, hiszen mindenki maga dönti el, mibe fekteti a különleges, vagy éppenséggel hétköznapi darabokra szánt összeget. A kincsek funkcionalitását tekintve viszont már érdemes odafigyelni, hogy az adott darab, legyen az a százhuszonkettedik lábbeli – férfiaknál ez a hetedik pár -, egy vadító fehérnemű, vagy akár egy túlpromtált bizsu, milyen mértékű egészségügyi károsodásokat okozhat szervezetünkben.

A TÖKÉLETES FEHÉRNEMŰ

Kezdjük mindjárt a fehérneműnél, hiszen annak fontosságára már anyánk is rávilágított gyermekkorunkban: „Fiam, ha utcára lépsz, legyen rajtad rendes bugyogó, mert mi lesz ha baleset ér, és elvisz a mentő!” Az összefüggést bár nehezen értettük, hiszen orvoshoz menet az ember kiemelten figyel a vizsgálat előtti tisztálkodásra, viszont maga a szituáció, hogy a jóslat beteljesedése esetén vajon melyik orvos vagy mentőtiszt lesz pont a fehérneműnkkel elfoglalva, örökös vita tárgya marad köztünk. Tény, a fehérneműt célszerű jól megválasztani, hiszen mind alapanyagát, mind fazonját tekintve  egész napos kényelmet és higiéniát kell biztosítson számunkra. Az alsó készüljön pamutból, legyen légáteresztő, hogy ne csak a bőrirritációt, de az esetleges bakteriális fertőzéseket is el tudjuk kerülni. Hölgyeknél kiemelten fontos a melltartó, hiszen az optikai tuningot ötvözni kell a praktikummal is. A melltartó, fűző vásárlásánál szintén legyen szempont a kényelem, az anyagminőség és az alkatunknak megfelelő méretválasztás. Természetesen döntő tényező lehet a viselésre szánt időtartam: nem mindegy, hogy a kiválasztott termék csak „bemutató darab”, vagy basic  tétel lesz-e fiókunkban. egészségtelen

CSŐNADRÁG – TAROL A SKINNY

Bár sokáig mi sem tudtuk eldönteni, kinek áll ez jól egyáltalán, idővel valahogy megszokta a szemünk, sőt, olykor még magunkra is pattintjuk a szűk nadrágot. Túl a látványon és egy esetleges szemkárosodáson,  amit egy rosszul megválasztott méret miatt kivillanó fehérnemű „pompája” okozhat -, egészségügyi okai is vannak, hogy korlátozottan javasoljuk a szűk nadrág, illetve a szűk szoknya viselését. Több órán keresztül hordva ugyanis elszoríthatja az ereket, nyomhatja a hasat, mely mind a vérkeringés, mind a bélrendszer működésében hosszú távú problémákat okozhat.

egészségtelen trendek

HA SZORÍT A CIPŐ

Milliószor hallottuk, sőt, tapasztaltuk is: bizonyos cipők egy dologra tökéletesek: kocsiba be, kocsiból ki. Egyikben-másikban tipegve ez is őrült nagy munka, éppen csak ülni jó benne, de azt is csak akkor, ha nem veszik észre, hogy az asztalterítő biztos takarásában kibújtunk belőle. A cipő megválasztása nagyon fontos. A férfiak sosem értik, miért van szüksége egy nőnek több varázslatos pár topánra,  pedig a válasz egyszerű. Azért, hogy a gyönyörűre sportolt-pedikűrözött lábaikat minden nap más-más cipőbe bújtatva óvják, őrizzék, hogy azok hosszú távon egészségesen szolgálják majd őket. Legyünk proaktívak, és előzzük meg a bütykök, a gerinc-, és térdfájdalmak, valamint a magas sarkakon való tipegés okozta izomrövidülés kialakulását. Iktassunk be gardróbunkba néhány kényelmes darabot, ami lábfejünknek megfelelő kialakítású, és ne féljünk azokat hordani a magassarkú-mentes időszakokban.

egészségtelen trendek

VÁLLBEDOBÓS TÁSKA

Gyűlöltük az iskolatáskát, mert ez annak idején egyáltalán nem volt menő. Amikor csak lehetett és a szülők vigyázó szeme már nem kanyarodott utánunk, fél vállra vettük a hátitáskát, és azzal menőztünk az iskoláig. A félvállas táskahordás azóta is megmaradt, és néhányan képesek vagyunk annyi fontos holmit – tárcát, határidőnaplót, laptopot, telefont, töltőt, tízórait és uzsonnát belepakolni, ami nem csak egy teljes katonai hadtestnek elég, de bejelez az anyósülés, hogy be kell kapcsolni a biztonsági övet. Szelektáljuk a táska tartalmát, válogassuk meg, mi az, ami valóban fontos (nyilván minden) és mi nem, de legalábbis váltogassuk a táska helyét vállainkon, kezünkben, mert ha nem tesszük, hosszú távon súlyos váll-, hát-, nyak-, és gerincsérülést okozhat a túlsúlyos, helytelenül viselt, imádott kiegészítőnk.

egészségtelen

TÚLMÉRETES ÉKSZEREK

A divatos ékszerek pompásan feldobják outfitünket, ehhez kétség sem fér. Az oversize, nehéz kiegészítők viszont megterhelik fülünket, nyakunkat, ezzel fejfájást, vérszegénységet, vagy álmatlanságot okozhatnak. Ha piercing viselésére vágyunk, mindenképpen hagyjuk szakorvosra annak elhelyezését, és szánjunk kellő időt a karbantartásra, hiszen higiénés szempontból a piercingek viselése hatalmas veszélyfaktort jelenthet.

trendek

Sokszor hagyjuk, hogy divat iránti elkötelezettségünk elsőbbséget élvezzen egészségünknél, még ha egy-egy darab viselése akár hosszú távon egészségromláshoz is vezethet. Legyen cél  a megelőzés, mert ha már megfelelő táplálkozással odafigyelünk étrendünkre, rendszeresen járunk orvosi ellenőrzésekre és még a szükséges heti mozgás mennyiségét is sikerült beiktatnunk életmódunkba, ne a divat oltárán áldozzuk fel azt, ami számunkra mégis csak a legfontosabb: az egészségünk! ezustfenylogo

Forrás / Fotó: Google, Pinterest, Stlye Pantry

Szerző: Eat, Move & Smile


Cikk6_NemmindaranyBorito.jpeg

Hogy az aranyér miről kapta a nevét, tudományos alapokon bizonyára megmagyarázható, mi mégis  azt gondoljuk – tévesen persze -, hogy a betegség névadói pusztán csak szerették volna valami vonzó elnevezéssel elterelni a figyelmet, és némiképp palástolni a problémából fakadó fájdalmat. Az aranyér tipikusan az a betegség, aminek semmi sem jó. Nem jó ha állunk, nem jó ha ülünk, az sem ha eszünk, ha szülünk, szóval egy igazi kekec probléma, ami azért ha kellemetlen is, de kezelhető!

TRÓNBITORLÁS

Mint ahogy általánosságban véve az ülés, úgy a toaletten való hosszas időtöltés sem egészséges. Hiába ez a legnyugalmasabb része a lakásnak, irodának, ahová szívesen elvonulunk ha csendre és néhány perc magányra vágyunk, a hosszas trónolás nem egészséges.

mosdó

Ha az aranyér probléma felütötte fejét, érdemes figyelni a részletekre. Próbáljuk meg kevesebb nyomásgyakorlással véghezvinni a feladatot, válasszuk meg helyesen a toilett papírt – ami puha, színezék-, és illatmentes -, és mosdóhasználat után – amennyiben van rá lehetőségünk – melegvizes mosakodással csillapítsuk panaszainkat. A melegvizes zuhany helyett jól jöhet a puha nedves törlőkendő. A lényeg, hogy feltétlenül tartsuk tisztán a területet, elkerülve a további gyulladást és felülfertőzést.

Királyi dolgunkat megkönnyíthetjük, ha prevenció jelleggel odafigyelünk étkezésünkre, és a szénhidrátban gazdag ételeket elhagyva a rostban gazdag hozzávalókat választjuk. Ez persze nem azt jelenti, hogy le kell mondani mindenről, hiszen a zöldségekben, gyümölcsökben, teljes kiőrlésű gabonában és a megfelelő húsokban, halakban megvan mindaz, ami a szervezet számára szükséges; jól is lakunk tőle és azegészségünket is pozitívan befolyásolja.

Az étkezés mellett fontos a vízfogyasztás. Soknak tűnik a napi 2-3 liter víz (ami semmiképp sem cukros üdítő!), de ezt is meg lehet tanulni, hogyan lehet bevinni a szervezetbe kínlódás nélkül, ami szintén hozzájárul ahhoz, hogy könnyen, erőlködés mentesen végezzük nagyobb dolgainkat.

étkezés

ALTERNATÍV MEGOLDÁSOK

Az aranyér helyi kezelésére jól alkalmazhatóak a kortizon tartalmú kenőcsök, melyek gyógyszertárban, drogériában elérhetőek. Ha a kenőcs beszerzése adott pillanatban gondot okoz és nincs a közelünkben egy patika sem, főzzünk filteres teát! A teában található tannin összehúzó és gyulladáscsökkentő hatású, ezért a problémával érintett felületre meleg állapotában helyezve enyhíti fájdalmunkat. Felmerülhet a kérdés, hogy fekete-, vagy gyümölcstea legyen-e a csillapító gyógyír, de úgy gondoljuk, van az az élethelyzet, amikor ez nem mérvadó. Két dolog fontos: legyen benne tannin és ne legyen tűzforró!

aranyérre

A divat nagyon fontos, hisszük és valljuk mi is! Ha viszont nadrágunkban nem vagyunk egyedül, mert hívatlan aranyér-barátunk is helyet követel magának, válasszunk kényelmes ruhadarabot a gardróbból. Minél szűkebb a nadrág, annál inkább irritálja a területet, melyre teljesen természetes módon vad vakarással reagálunk, további problémákat okozva. Fehérnemű választásakor szintén fontos, hogy puha, légáteresztő pamutból készüljön, így biztosítva komfortérzetünket.

alsónemű

Ne feledjük, hogy akár kezdeti, akár előrehaladott stádiumban van problémánk, mindenképpen keressünk fel szakembert, aki megvizsgálva a problémás területet, személyre szabottan segít, hogy megtaláljuk a számunkra legmegfelelőbb megoldást. 

ezustfenylogo

Forrás: Fotó / Pinterest, Google

Szerző:  Eat, Move & Smile


Cikk5_MitoldoglikalegyBorito-1024x512.jpg

Fogaink állapota valahogy kevésbé érdekli a nagyközönséget, mint az éppen aktuális divat, vagy a sampon típusa, amitől majd nem borítja vastag korpa réteg sötét felöltőnk válltömését, mikor rég kiszemelt választottunk végre igent mond vacsorameghívásunkra. A média villogtatja ránk egymillió dolláros mosolyait, hófehérkék harapdálják rendre a mérgezetlen almát, miközben körülöttünk kornyad a zöld növényzet, ha szóra nyitjuk szánkat. Vesszük rendre a fogkeféket, használjuk a nyelvünket leégető, százhuszonhét menta-fajtát tartalmazó szájvizeket – már aki -, de tudjuk, vajon mitől nem döglik majd meg a légy?

MINEK A FOGMOSÁS?

Ezt a kérdést nem lehet elég korán feltenni. Valami furcsa oknál fogva ez a mondat már egész pici gyerekkorunkban felvetődik bennünk, és sokunkat egész élete során végig is kíséri. Két válasz létezik erre, az egyik, hogy „csak”, a másik, hogy fogaink és szánk rendszeres karbantartása alapvető egészségi állapotunkat meghatározza, hiszen annak elhanyagolása egész szervezetünkre kiható betegségek gócpontja lehet. Eszünk, iszunk, teszünk-veszünk, miközben szánkban baktériumok garmada tanyázik. Ezek eltávolítására, a problémák megelőzésére, és alapvető higiénés állapotunk fenntartására találták fel a fogmosást.

szájápolás

MINDEN VASÁRNAP

Ahhoz, hogy fogaink hosszú távon megfelelő állapotban legyenek és szolgálják mindennapjainkat, rendszeres ápolás szükséges, ehhez naponta legalább kétszer – reggel és este – fogat kell mosni. Hogy ínyünket is védjük, célszerű puha, jó minőségű fogkefét választani, legyen az hagyományos, vagy akár elektromos kivitel. A fogmosáson túl tudnunk kell, hogy nyelvünkön is gazdagon bandáznak baktériumok, melyeket szintén célszerű a fogmosás során eltávolítani. Erre alakították ki a fogkefe fejének hátulján található gumis részt, amivel könnyedén eltávolíthatóak az undok kórokozók.

KIEGÉSZÍTŐ VARÁZSSZEREK

A napi szájápolási procedúrát kiegészítve használjunk fogselymet vagy fogköztisztító kefét, szájvizet, szájzuhanyt, melyekkel nem csak a fogkefe számára elérhetetlen szennyeződéseket tudjuk eltávolítani, de a hosszan tartó, friss leheletet is biztosítjuk magunk, és környezetünk számára. A fogselyemmel ne fukarkodjunk, kb. 8-10 cm-es darabot tépjünk le, csavarjuk mutató-, vagy középső ujjunk köré, és közről-közre haladva, mindig új részt felhasználva tisztítsuk a szűk részeket.

szájápolás

FOGÁPOLÁS ELVITELRE

Ha napközben is szeretnénk gondoskodni fogaink megfelelő tisztántartásáról, szerezzünk be „úti-szettet”, mely kis helyen elfér, és miniatűr kiszerelésben tartalmaz mindent, ami a szánk ebéd utáni, vagy tárgyalás előtti frissítéshez szükséges.

MELYIKET VÁLASSZUK?

Különböző problémákra más és más típusú fogkrém és szájvíz jelenti a megoldást. Nem mindegy, melyiket mire használjuk, ezért is kell tisztában lennünk fogaink és szánk állapotával. Fogkefe tekintetében választhatunk különböző erősségűek közül, mint ahogy szájvíz esetén is széles a skála. Ha orvosunk szerint fogaink állapota rendben van, úgy elég egy tömött, nagyon puha fogkefe és általános szájvíz, ami kellően frissít és hosszantartó jeges leheletet biztosít. Ha speciális ápolásra van szükségünk, úgy mindenképpen egyeztessünk fogorvosunkkal, aki segít meghatározni, mely szájápolási eszközök a legtökéletesebbek számunkra.

fogmosás

A SZÁJVÍZ ELMOSSA A PROBLÉMÁT

Fogmosás nélkül a szájvíz mit sem ér, viszont második lépésként, annak kiegészítésére tökéletes megoldás, ha sokáig meg akarjuk őrizni fogainkat, és nem szeretnénk, ha partnerünk idő előtt befejezve a beszélgetést, lefordulna  a székről.

Ha rendszeresen használunk szájvizet akár fogínygyulladás, rossz lehelet vagy fogkő kezelésére, tudnunk kell, hogy önmagában sajnos nem elég, és nem oldja meg a problémákat. Rövid távon sem, hosszú távon meg végképp. Ilyen esetekben – túl a féléves rendszeres vizsgálatokon – célszerű felkeresni fogorvosunkat egyrészt a probléma orvoslása kapcsán, másrészt hogy személyre szabott, speciális szájápolási tanácsokat adva biztosítsuk magunknak a hétköznapi, otthoni szájhigiénét. A gyártók széles körben kínálják portékáikat, de közel sem biztos, hogy a fürdőszobai törölköző szettünkhöz színben illő, rózsaszín fogkefe-szájvíz kombó jelenti majd számunkra a legtökéletesebb megoldást.

higiénia

Amennyiben fogászati kezelésre lenne szükséged, keresd fel az Ezüstfény Magánklinika fogász szakembereit!ezustfenylogo

Forrás: Fotó / Pinterest

Szerző: Eat, Move & Smile


Magánklinika a 10 – 16 kerület határán

 

Az Ezüstfény Magánklinika 2014 augusztusában indult. Büszkék vagyunk arra, hogy három és fél év alatt több mint 31000 páciens közel 49000 alkalommal fordult hozzánk egészségügyi problémájával és tisztelt meg minket bizalmával. Családi vállalkozásként mindig a magas színvonal megtartására törekszünk, ezért a páciensközpontú betegellátás mellett, folyamatos fejlesztésekkel és bővítésekkel garantáljuk orvosaink és betegeink számára a lehető legjobb körülményeket a gyógyításhoz és gyógyuláshoz egyaránt. Személyes jelenlétünkkel mindig igyekszünk figyelemmel kísérni pácienseink reakcióit, véleményeit és azt, hogy miben lehetnénk még jobbak. Talán ez az, ami megkülönbözteti magánrendelőnket a többitől. Köszönjük a rengeteg pozitív visszajelzést, ezek sok energiát adnak nekünk a mindennapokban! 2017 ben 24 000 betegellátást végeztünk melyek kapcsán 31 negativ észrevételt kaptunk vagyis a betegek 0,129 % élt kifogással. Sajnos egy kifogásolt eset is sok de mi minden nap azon dolgozunk, hogy betegeink elégedetten távozzanak tőlünk.

Kérjen időpontot online

Kövess minket a Facebookon!

Facebook Pagelike Widget

Copyright © 2018 Ezüstfény Magánklinika