Reflux

reflux-gasztroenterológia.jpg

Ezt a betegséget sokan nem veszik komolyan, pedig nagy bajt okozhat! Sok embert érint, de néha még a betegek sincsenek tisztában azzal, hogy ez a bajuk, hiszen az általa okozott tünetek több más betegségre is illenek. Szakértőnk segítségével utána jártunk, mi is a titokzatos reflux.

Amikor valakinek fáj a gyomra, vagy érzi, hogy a gyomorsav a torkát marja, hajlamos annyival elintézni, hogy „sok a sava” és legfeljebb savlekötő tablettával próbál enyhíteni a kellemetlen helyzeten. Pedig ez a tünet egy komoly betegség, a reflux jele lehet, amelyet nem szabad félvállról venni!

– A reflux kialakulásának oka ismeretlen, de a statisztikák szerint a túlsúlyos emberek körében gyakoribb, mint másoknál. Vannak kutatók, akik szerint a stressz is szerepet játszik a tünetek megjelenésében. A betegeknél a nyelőcső alsó izomgyűrűje nem záródik jól össze, és ennek következtében a gyomorsav visszaáramlik a nyelőcsőbe. Mivel a nyelőcső és a gyomor nyálkahártyájának váladéka más-más kémhatással bír, a gyomorsav irritálja, felmarja a nyelőcső végét. – mondta el dr. Molnár Péter, az Ezüstfény Klinika belgyógyász-gasztroenterológusa.

Mikor gondoljunk refluxra?

Ha rendszeresen ég a gyomrunk, savas visszacsorgást, gyakori büfögést vagy épp fokozott nyálelválasztást tapasztalunk, valószínűleg refluxunk van, hiszen e betegségnek ezek a fő tünetei. De, ha krónikus köhögés, hangszálgyulladás kínoz minket, vagy gyorsan romlik fogaink állapota, esetleg asztmatikus tünetek jelentkeznek, akkor is érdemes elgondolkodni azon, hogy ez lehet a bajunk. Vannak úgynevezett alarmírozó tünetek, melyek felmerülése azonnal riasztja a szakembereket, ezek a nyelési fájdalom, az ok nélküli fogyás, nyelési nehezítettség, de még a vérszegénység is. Bár vizsgálatokkal nem bizonyított, de a refluxhoz kapcsolódó tünet lehet akár a krónikus orrmelléküreg vagy középfülgyulladás is!

Ne törődjünk bele, a reflux kezelhető, gyógyítható!

Szerencsére a reflux jól kezelhető, többféle módszerrel is. A szakemberek először mindig felmérik a beteg állapotát és ennek fényében állítják össze a megfelelő terápiát. – Enyhe esetben akár elég lehet a diéta is, de először mindenképpen a gyógyszeres terápiát ajánljuk, hiszen a gyomorsav mennyisége csökkenthető protonpumpa gátló vagy hisztamin receptor blokkoló gyógyszerekkel. Egyéntől függő, hogy melyik válik be, hiszen míg a protonpumpa gátló szerek hatása hosszabb távú, addig a hisztamin receptor blokkoló gyógyszert főként akkor ajánljuk, ha a tünetek éjszaka jelentkeznek. Ha ez a terápia hatásos, akkor 3-4 hónap után fokozatosan építjük le a gyógyszer szedését. Ha a tünetek visszatérnek, megismételjük az eljárást. Ideális esetben és a diéta pontos betartásával azonban a betegség nem jelentkezik ismét. A legrosszabb esetben, mikor a gyógyszerek már nem hatnak kellőképp, a műtéti megoldást javasoljuk. Ilyenkor a gyomor egy részét egyfajta gallérként felhúzzák a nyelőcső mellé, ezzel erősítve az alsó izomgyűrű erősségét. Szerencsére erre a módszerre nagyon ritkán van szükség. – tájékoztatott minket a lehetőségekről az Ezüstfény Klinika szakorvosa.

Ne várjunk arra, hogy magától elmúlik

Sokan úgy vélik, hogy egy kis gyomorégést otthon is kezelhetnek. Átmenetileg jók is a vény nélkül megvásárolható szerek, de nem szabad sokáig várni arra, hogy a helyzet rendeződjön!
– Ha a tünetek egy hónap alatt nem enyhülnek, nem szűnnek meg, vagy épp rosszabbodnak, mindenképpen menjünk orvoshoz! – javasolja az Ezüstfény Klinika szakorvosa. – Ez azért fontos, mert a hasi diszkomfort érzés és a puffadás más, sokkal súlyosabb betegségre is utalhat. Magyarországon a daganatos betegségek vezető haláloknak számítanak, a gyomorrák pedig az egyik olyan rákfajta, amely tünetszegény, csak apró kellemetlenséget okoz a betegnél kezdeti stádiumban. De pont ez a daganattípus az, amely gyorsan növekszik és képez áttéteket a nyirokrendszerben. A diagnózist endoszkópos vizsgálattal állítják fel, ami egy kellemetlen, de nem fájdalmas módszer. A gyomortükrözés abban az esetben, ha a beteg együttműködik az orvossal, mindössze 5-6 percet vesz igénybe, de tény, hogy garatreflexet válthat ki. Ha ezt nem tudja leküzdeni a páciens, akkor altatásban is el tudjuk végezni a vizsgálatot. – tudtuk meg dr. Molnár Péter belgyógyász-gasztroenterológus szakorvostól.

Jó hír! A karácsonyi traktától nem lesz refluxunk!

Bár a nehezebb, fűszeres, zsíros ételek, az alkohol és a csokoládé fogyasztása is okozhat refluxhoz hasonló tüneteket – refluxbetegek számára ezek egyébként tiltott élelmiszerek – a karácsonyi dőzsölés során esetlegesen érzett kellemetlen tünetek szerencsére nem jelentik azt, hogy refluxunk van és nem is tesznek beteggé minket. Bár a túlevés miatt ilyenkor kissé elgyengülhet a nyelőcső alsó izomgyűrűje és ez okozhatja a gyomorégést, de ez az állapot csak átmeneti, ezt nevezik fiziológiás refluxnak. Ettől függetlenül azért ne együnk három napig megállás nélkül, mert bizony reflux nélkül is rosszul érezhetjük tőle magunkat, ráadásul főhet a fejünk az ünnepek alatti hízás miatt is!

forrás: harmonet.hu

 


Magánklinika a 10 – 16 kerület határán

 

Az Ezüstfény Magánklinika 2014 augusztusában indult. Büszkék vagyunk arra, hogy három és fél év alatt több mint 31000 páciens közel 49000 alkalommal fordult hozzánk egészségügyi problémájával és tisztelt meg minket bizalmával. Családi vállalkozásként mindig a magas színvonal megtartására törekszünk, ezért a páciensközpontú betegellátás mellett, folyamatos fejlesztésekkel és bővítésekkel garantáljuk orvosaink és betegeink számára a lehető legjobb körülményeket a gyógyításhoz és gyógyuláshoz egyaránt. Személyes jelenlétünkkel mindig igyekszünk figyelemmel kísérni pácienseink reakcióit, véleményeit és azt, hogy miben lehetnénk még jobbak. Talán ez az, ami megkülönbözteti magánrendelőnket a többitől. Köszönjük a rengeteg pozitív visszajelzést, ezek sok energiát adnak nekünk a mindennapokban! 2017 ben 24 000 betegellátást végeztünk melyek kapcsán 31 negativ észrevételt kaptunk vagyis a betegek 0,129 % élt kifogással. Sajnos egy kifogásolt eset is sok de mi minden nap azon dolgozunk, hogy betegeink elégedetten távozzanak tőlünk.

Kérjen időpontot online

Kövess minket a Facebookon!

Facebook Pagelike Widget

Copyright © 2018 Ezüstfény Magánklinika