Röviden a visszérproblémáról
Amikor visszérproblémáról van szó, akkor az úgynevezett nehézláb-érzés, a duzzadt, ödémás lábak, a kellemetlen viszketés és a kínzó fájdalom jut az eszünkbe, hiszen ezek a krónikus vénás elégtelenségre, vagyis a visszérbetegségre leginkább jellemző panaszok. Persze ezek kialakulásához hosszú idő kell, mert fokozatosan jelentkeznek, és viszonylag lassan alakulnak ki. Éppen ezért érdemes komolyan venni az első, kisebb tüneteket is, mert megfelelő életmóddal és kezelésekkel sok esetben elkerülhetők az életminőséget negatívan befolyásoló panaszok állandósulása, és a veszélyes szövődmények kialakulása.
Mit tehetünk, ha érintettek vagyunk?
Első lépésként az életmódunkon célszerű változtatni, és el kell hagynunk a betegség kialakulását felgyorsító szokásainkat.
- A visszérbetegek legnagyobb ellensége a gyakori és hosszan tartó egy helyben állás, mivel ebben a testhelyzetben az izomzat folyamatosan feszes, gyakorlatilag összenyomja a vénát, ami nehezíti a vér visszaáramlását, és pangást idézhet elő, ami az érfal kitágulását okozza. Fontos, hogy a munkánk ne legyen fizikailag nagyon megterhelő, és rendszeres időközönként iktassunk be egy kis sétálást. Az állómunkánál egy fokkal jobb, ha ülőmunkát végzünk, de ez sem előnyös, ezért rendszeresen mozgassuk át magunkat. Ha sokat ülünk, ne lógassuk a lábunkat, használjunk lábtartót!
- Visszeres panaszok megléte esetén olyan sportot válasszunk, amelyik a lehető legkisebb nyomást gyakorolja a vénákra. A futás és a súlyzós edzés például kerülendő, ám annál inkább ajánlott az úszás. A vízi sportok anélkül dolgoztatják meg a lábszár izompumpáit, hogy megerőltetnék a végtagokat, ráadásul az úszáshoz ideális víz hőfoka hideg, ami szintén jó hatással van a kitágult visszerekre. Ugyancsak fontos szempont, hogy úszás közben a test a horizontális helyzetben van, és a rá nehezedő víz nyomása is segíti a visszaáramlást.
- Ha visszérbetegség kialakulása fenyeget, bármilyen nehéz is, de jobb, ha lemondunk a magas sarkú és a szűk fazonú cipők viseléséről.
Ha nem elég életmódot váltani
Noha a visszérbetegség kialakulása az életmódváltással jelentős mértékben lassítható, idővel eljöhet az a pont, amikor kezelésre van szükség. Ez jelentheti kompressziós fásli hordását, gyógyszeres kezelést, ám az is előfordulhat, hogy a súlyos szövődmények – lábszárfekély, visszérgyulladás és -vérzés, továbbá az akár életveszélyt is jelentő mélyvénás trombózis – elkerülése érdekében a sebészeti beavatkozás sem kerülhető el. Nem szabad ettől megijedni, a halogatás csak ront a helyzeten. Ha Ön is érintett a problémában, keresse fel érsebészet magánrendelésünket, ahol tapasztalt szakorvosaink minden kérdésben rendelkezésére állnak!