Pedikűr otthon – íme, a legfontosabb tudnivalók

pexels-andrea-piacquadio-3756167.jpg

Az otthoni lábápolás nem csak nyáron fontos – amikor lábaink a szandálszezon miatt amúgy is a figyelem középpontjában vannak –, hanem az év teljes időszakában lényeges, hiszen nem csak lábaink szépsége, de egészsége is múlhat rajta. Ha időről-időre szakemberre bízzuk a lábápolást, tulajdonképpen nyugodtan hátradőlhetünk, mert a szakképzett pedikűrös mindent megold majd helyettünk, azonban ha inkább az otthoni pedikűrözés hívei vagyunk, fontos néhány szabályt betartanunk. Íme, a leglényegesebbek, amikkel akár a benőtt köröm fájdalmát vagy a berepedezett, kiszáradt sarkak kellemetlenségeit is megelőzhetjük.

 

Ne csipkedjük ki a körömszéleket!

Függetlenül attól, hogy körömvágó ollót vagy csipeszt használunk (a csipesz egyébként jobb eszköz a pedikűrözéshez), fontos egy amolyan aranyszabályt betartanunk körömvágásnál. Sokan nem tudják, de a legtöbb benőtt köröm mögött nem a rendszeresen elhanyagolt vagy elnagyolt pedikűr áll, hanem éppen ellenkezőleg: a túlzásba vitt, minden milliméternyi kis körmöt eltávolító, nem megfelelő körömvágási technika a probléma egyik legfőbb okozója. Körömbenövések akkor keletkeznek, ha levágjuk vagy ollóval kicsípjük az egyébként védő funkciót ellátó körömszéleket, így pedig a szaruréteg elvékonyodik, a körömszél pedig irritálni kezdi a körömágyat. Innen pedig már szinte biztosan egyenes út vezet a gyulladáshoz, sőt, sokszor a felülfertőzéshez is. Ha viszont egyenesre vágjuk a körmöt, akkor a köröm oldalánál levő bőr kellően vastag és ellenálló lesz a benövésekkel szemben, így biztosan nem kell a benőtt köröm fájdalmától tartanunk.

 

Megfelelő sarokápolás

Bár köztudottan a sarkunkon a legvastagabb és a legellenállóbb a bőrünk, ez mégis egy olyan kényes terület, amiről hétről-hétre gondoskodunk kell. És nem csak szandálszezonban, amikor esztétikailag is zavaró lehet a csúnya, berepedezett bőr, hanem akkor is, ha száraznak, dehidratáltnak, érdesnek érezzük azt. A legjobb, amit tehetünk, ha heti rendszerességgel elvégezzük a kötelező lábápoló rutint, vagyis sarokreszelővel eltávolítjuk az elhalt hámsejteket a sarkunkról, majd egy alapos krémezéssel gondoskodunk lábunk hidratáltságáról. Használhatunk habkövet, elektromos sarokreszelőt, de akár megpróbálkozhatunk valamilyen megbízható, kifejezetten otthoni felhasználásra szánt kémiai hámlasztóval is.

Minden odafigyelése ellenére körömbenövés keseríti meg a mindennapjait? Jelentkezzen be magánsebészeti rendelésünkre, hogy mielőbb megoldhassuk a problémáját!

Magánklinika a 10 – 16 kerület határán

 

Az Ezüstfény Magánklinika 2014 augusztusában indult. Büszkék vagyunk arra, hogy három és fél év alatt több mint 31000 páciens közel 49000 alkalommal fordult hozzánk egészségügyi problémájával és tisztelt meg minket bizalmával. Családi vállalkozásként mindig a magas színvonal megtartására törekszünk, ezért a páciensközpontú betegellátás mellett, folyamatos fejlesztésekkel és bővítésekkel garantáljuk orvosaink és betegeink számára a lehető legjobb körülményeket a gyógyításhoz és gyógyuláshoz egyaránt. Személyes jelenlétünkkel mindig igyekszünk figyelemmel kísérni pácienseink reakcióit, véleményeit és azt, hogy miben lehetnénk még jobbak. Talán ez az, ami megkülönbözteti magánrendelőnket a többitől. Köszönjük a rengeteg pozitív visszajelzést, ezek sok energiát adnak nekünk a mindennapokban! 2017 ben 24 000 betegellátást végeztünk melyek kapcsán 31 negativ észrevételt kaptunk vagyis a betegek 0,129 % élt kifogással. Sajnos egy kifogásolt eset is sok de mi minden nap azon dolgozunk, hogy betegeink elégedetten távozzanak tőlünk.

Kérjen időpontot online

Kövess minket a Facebookon!

Loading...

Copyright © 2018 Ezüstfény Magánklinika

Adatvédelmi áttekintés

Az Ön adatainak védelme fontos a számunkra

Mi és partnereink sütiket és más technológiákat használunk információk tárolására vagy elérésére az
Ön eszközén, valamint személyes adatokat dolgozunk fel – például egyedi azonosítókat és alapvető
technikai adatokat –, hogy személyre szabott hirdetéseket és tartalmakat jelenítsünk meg, mérjük azok
teljesítményét, közönséganalízist végezzünk, és továbbfejlesszük szolgáltatásainkat. Az Ön
hozzájárulásával mi és partnereink pontos földrajzi helyadatokat is feldolgozhatunk eszközalapú
technológiák segítségével. Az alábbi lehetőségek közül választva hozzájárulhat adatainak az itt leírt
módon történő feldolgozásához – akár az összes, partnerünkkel együtt.
Alternatívaként elutasíthatja a hozzájárulást, vagy részletesebb információkat is megtekinthet, és
módosíthatja beállításait a döntés előtt. Felhívjuk figyelmét, hogy bizonyos adatkezelési műveletekhez
nem szükséges az Ön hozzájárulása, de ezek ellen is tiltakozhat. A beállításai kizárólag erre a
weboldalra vonatkoznak, és azokat 13 hónapig az IABGPP_HDR_GppString cookie cookie tárolja.
Hozzájárulását bármikor módosíthatja vagy visszavonhatja, ha visszatér erre az oldalra, és az oldal
alján található „Adatvédelem” gombra kattint.
Felhívjuk továbbá a figyelmet, hogy ez a webhely/alkalmazás egy vagy több Google szolgáltatást
használ, továbbá információkat gyűjthet és tárolhat, beleértve többek között az Ön látogatására vagy
használati szokásaira vonatkozó információkat. Az alábbi, a Google részére adott hozzájárulást
tartalmazó szakaszban, a megfelelő lehetőségre kattintva megadhatja vagy megtagadhatja a
hozzájárulását ahhoz, hogy a Google és annak harmadik féltől származó címkéi felhasználják az Ön
adatait az alábbiakban megadott célokra.