Miért tűnnek kéknek az ereink?

Image_of_a_wrist_with_blue_veins_visible.jpg

Az ereink számos helyen láthatók a testünkön, gondoljunk csak a kéz- vagy lábfejünkre, a halántékunkra, a csuklónkra, vagy a könyök- és térdhajlatunkra. Különös jelenségként is elkönyvelhetnénk, hogy noha a vérünk köztudottan vörös színű, az ereinket mégis kéknek látjuk – de mint mindenre, természetesen erre is van észszerű, tudományos magyarázat.

A válasz a kérdésre nem túl bonyolult, de nem is pofonegyszerű. Először is tudnunk kell, hogy a kékes árnyalat kizárólag a vénákra, azaz a gyűjtőerekre, még ismertebb nevükön a visszerekre jellemző. Az elnevezésük utal a funkciójukra is, mivel ezek azok az erek, amelyek visszaszállítják az elhasznált, szén-dioxidban dús vért a szívhez. Igaz, ugyan, hogy ennek a vérnek az alacsony oxigénszint miatt sötétebb az árnyalata, mint az oxigéndús, inkább élénkpiros vérnek, de a fő testnedvünk, ez a folyékony szövet minden esetben vörös – vagyis a választ nem az oxigénszint körül kell keresni.

 

Optikai csalódás

A vizuális illúziók nagyon izgalmasak, világszerte rengeteg múzeum is látogatható a témában – de egy jelenséget magunkon is megfigyelhetünk. Tudniillik az, hogy a véna kéknek látszik, nem több optikai illúziónál, a megfejtést pedig a bőrünk és az alatta húzódó zsírszöveg összetételében kell keresni.

Úgy tartják, minden fejben dől el, és a színek esetében ez valóban így van. Az, hogy valamit milyen színűnek látunk, voltaképpen azon múlik, hogy az adott dolog hogyan nyeli el és veri vissza a rá eső fényt, és az agyunk a visszaverődő fény hullámhosszát érzékeli színként. Egy egyszerű példával így tehetjük érthetőbbé: ha van egy kék labdánk, akkor az nem azt jelenti, hogy a labda kék színt sugároz, sokkal inkább arról van szó, hogy a kék szín érzetét keltő frekvencián kívül minden egyéb frekvenciát elnyel – ezért mi kéknek érzékeljük, holott ez nem a labda fizikai tulajdonsága. Ráadásul most csak az emberi látásról beszélünk, más fajok eltérő módon érzékelik a színeket.

Ugyanez áll a bőrre és a zsírrétegre is, amelyek a nagyobb hullámhosszú fényt elnyelik, a kisebbeket pedig átengedik. Mivel a vörös nagyobb hullámhosszú, így az elnyelődik. A bőrön át a rövidebb hullámhosszú kék jut el az erekhez és a vérhez, ami aztán onnan visszaverődve jut el a retinánkhoz, majd onnan a csapokon keresztül az agyba – és ezért látjuk kéknek az ereket.

 

De miért csak a vénákat látjuk, mi a helyzet az artériákkal?

Az artériák, azaz ütő- vagy verőerek fala a három rétegből adódóan jóval vastagabb, mint a vénáké, így azokon nem hatol át a fény, és így nem is verődhet vissza a bennük lévő vérről.

A véna jól látható tehát – ezért is vesznek a vénából vért –, így a visszerekkel kapcsolatos elváltozások is gyorsabban észlelhetők. Amennyiben ön is érintett, keresse fel érsebészetünket!

Magánklinika a 10 – 16 kerület határán

 

Az Ezüstfény Magánklinika 2014 augusztusában indult. Büszkék vagyunk arra, hogy három és fél év alatt több mint 31000 páciens közel 49000 alkalommal fordult hozzánk egészségügyi problémájával és tisztelt meg minket bizalmával. Családi vállalkozásként mindig a magas színvonal megtartására törekszünk, ezért a páciensközpontú betegellátás mellett, folyamatos fejlesztésekkel és bővítésekkel garantáljuk orvosaink és betegeink számára a lehető legjobb körülményeket a gyógyításhoz és gyógyuláshoz egyaránt. Személyes jelenlétünkkel mindig igyekszünk figyelemmel kísérni pácienseink reakcióit, véleményeit és azt, hogy miben lehetnénk még jobbak. Talán ez az, ami megkülönbözteti magánrendelőnket a többitől. Köszönjük a rengeteg pozitív visszajelzést, ezek sok energiát adnak nekünk a mindennapokban! 2017 ben 24 000 betegellátást végeztünk melyek kapcsán 31 negativ észrevételt kaptunk vagyis a betegek 0,129 % élt kifogással. Sajnos egy kifogásolt eset is sok de mi minden nap azon dolgozunk, hogy betegeink elégedetten távozzanak tőlünk.

Kérjen időpontot online

Kövess minket a Facebookon!

Facebook Pagelike Widget

Copyright © 2018 Ezüstfény Magánklinika