Hogyan előzhető meg a benőtt köröm?

pexels-karolina-grabowska-4963851.jpg

Blogbejegyzéseink között már megjelentettünk egy írást a benőtt köröm okozta – nem is olyan csekély – kellemetlenségekről, és arról is, hogy milyen kezeléssel, beavatkozással szabadulhatunk meg az általa okozott fájdalomtól és az esetleges szövődmények kialakulásának veszélyétől. Mostani cikkünkben kizárólag a megelőzésre fókuszálunk, hiszen mint a legtöbb elváltozás esetében, a benőtt körmöt illetően is a megelőzés jelenti a legjobb megoldást. Akiknek szélesebb körmük van, és hajlamosabbak arra, hogy kialakuljon ez az esetek zömében a nagylábujjat érintő, fájdalommal és váladékozással járó gyulladás, célszerű komolyabban megfogadni bizonyos tanácsokat. Lássuk, mire figyeljünk, hogy elkerüljük a köröm benövését!

Egyenes vágással a benőtt köröm ellen

Az első és legfontosabb szabály, hogy a körmöt mindig egyenesen vágjuk, és hagyjuk érintetlenül a sarkokat! A körömnek a sarka-széle szokott belenőni a vezetősínként funkcionáló körömbarázdába, de ha egyenes vonalon, csak a szabad szélből, vagyis a tetejéből vágunk, akkor mindez elkerülhető.

Egyéb tényezők, amelyek elősegíthetik a benőtt köröm kialakulását

  • Az óvatos és körültekintő vágást már említettük, de azt is fontos hangsúlyozni, hogy a gyerekek esetében erre különösen figyeljünk, továbbá tanítsuk meg őket már kisebb korban a helyes körömvágás alapszabályára.
  • Mivel a lábköröm viszonylag lassan nő, szükségtelen túl gyakran vágni. Csak akkor ragadjunk ollót vagy csipeszt, amikor a körmök elérték a kellő hosszúságot.
  • Ha rendszeresen szűk cipőt viselünk, ami erősen nyomja a lábujjakat, azzal elősegíthetjük a problémát, főleg, ha eleve hajlamosak is vagyunk rá, így mindenképp kerülni kell az ilyen lábbelik hordását.

+1 jó tanács

Idősebb korban sokaknak okoz nehézséget a körömvágás, nemcsak azért, mert nehezebb lehajolni vagy stabilan megtámasztani a lábat, hanem mert a köröm megvastagszik. Ha egy hivatásos pedikűrösre bízzuk a műveletet, biztosak lehetünk abban, hogy elkerülünk bármiféle sérülést.

Amennyiben mégis megtörténik a baj, benőtt köröm esetében is keresse bizalommal szakorvosainkat, akik hathatós és gyors segítséget nyújtanak a problémára!

Magánklinika a 10 – 16 kerület határán

 

Az Ezüstfény Magánklinika 2014 augusztusában indult. Büszkék vagyunk arra, hogy három és fél év alatt több mint 31000 páciens közel 49000 alkalommal fordult hozzánk egészségügyi problémájával és tisztelt meg minket bizalmával. Családi vállalkozásként mindig a magas színvonal megtartására törekszünk, ezért a páciensközpontú betegellátás mellett, folyamatos fejlesztésekkel és bővítésekkel garantáljuk orvosaink és betegeink számára a lehető legjobb körülményeket a gyógyításhoz és gyógyuláshoz egyaránt. Személyes jelenlétünkkel mindig igyekszünk figyelemmel kísérni pácienseink reakcióit, véleményeit és azt, hogy miben lehetnénk még jobbak. Talán ez az, ami megkülönbözteti magánrendelőnket a többitől. Köszönjük a rengeteg pozitív visszajelzést, ezek sok energiát adnak nekünk a mindennapokban! 2017 ben 24 000 betegellátást végeztünk melyek kapcsán 31 negativ észrevételt kaptunk vagyis a betegek 0,129 % élt kifogással. Sajnos egy kifogásolt eset is sok de mi minden nap azon dolgozunk, hogy betegeink elégedetten távozzanak tőlünk.

Kérjen időpontot online

Kövess minket a Facebookon!

Facebook Pagelike Widget

Copyright © 2018 Ezüstfény Magánklinika