Az ultrahang szerepe a sport sérülések diagnosztizálásában

Az egészséges életmódhoz hozzátartozik a rendszeres testmozgás is, azonban a sportolás olykor sérülésekkel, ízületi fájdalmak megjelenésével is együtt járhat. Lássuk, milyen szerepe van az ultrahangos vizsgálatnak a sportsérülések feltérképezésében!
Sportolással a testi-lelki egészségért
A rendszeres sportolás nagymértékben képes hozzájárulni a testi és lelki egészséghez, hiszen egyszerre képes fejleszteni az izomzatot, erősíteni a szív- és érrendszert, valamint csökkenteni a mindennapi stresszt. A testmozgás mindemellett a porcokat is képes erősíteni, így a fizikai aktivitás csökkentheti az ízületi fájdalmak kialakulásának lehetőségét. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ne történhetnének sportsérülések, hiszen a túlzott mértékű terhelés akár káros hatással is lehet az ízületekre, porcokra.
A sportsérülések a legtöbb esetben a bokát, a térdet, a könyököt vagy éppen a vállat érinti. A fájdalmak kialakulása adódhat megerőltetésből, egy-egy rossz mozdulatból vagy éppen a bemelegítés hiányától – fontos azonban, hogy a gyógymód megtalálásához pontos diagnózis készüljön a problémáról. Az ultrahangos vizsgálat éppen ebben segíthet.
Ultrahang vizsgálat a megfelelő esetben
Amennyiben sportsérülésről, ízületi fájdalomról van szó, összetett vizsgálatok is szükségessé válhatnak. Az esetleges csonttörések, repedések kizárásához röntgenfelvétel készítése szükséges, azonban az ízületek, ízületi porcok, inak vagy szalagok feltérképezéséhez sok esetben érdemes lehet ultrahangos technológiát is igénybe venni.
A mozgásszervi ultrahang előnyei
- Nem terheli sugárzással a szervezetet, ezért bármennyiszer újra megismételhető,
- Egyáltalán nem jár fájdalommal, ezért könnyedén és gyorsan elvégezhető,
- Nagy pontosságú eredményeket mutat, hiszen akár idegsérülések felderítésére is használható.
Milyen sportsérülések esetében lehet szükség ultrahangos vizsgálatra?
- Szalagszakadás,
- Szalagok megnyúlása,
- Porckopás, porcsérülés,
- Izomsérülések,
- Ín- és ínhüvelysérülések,
- Gyulladások, duzzanatok,
- Alagút szindróma.
Szeretné elkerülni a hosszú várólistákat? Jelentkezzen be magánklinikánk rendelésére, és kérjen ultrahangos vizsgálatot gyorsan, egyszerűen!