A túl sok stressz a hormonrendszerünket is megbetegítheti

pexels-olly-3812745.jpg

Több alkalommal írtunk már arról, hogy a hormonegyensúly felborulása milyen átmeneti, illetve akár állandósuló egészségügyi kockázatokat rejthet magában, mint ahogy már a fokozott stressz hatását is többször górcső alá vettük egészségügyi szempontból. Mivel a hormonrendszerünk reagál a legszenzitívebben mindenre, ezért nem véletlen, hogy a krónikus stressz, a nem megfelelő stresszkezelés súlyos következményeket vonhat maga után.

Nem véletlenül mondják, már-már untig ismételt közhelyként, hogy a stressz képes megbetegíteni a testet. Ez valóban így van, azonban a rohanó hétköznapokban mégsem veszünk tudomást erről, legalábbis egészen addig nem, ameddig a stressz nem okoz valamilyen egészségügyi problémát, testi tünetet is.

 

Nem a stressz, hanem az állandósult stressz okozza a bajokat

Ha állandósul a stressz, a szorongás, az idegeskedés az életünkben, az negatívan hat az endokrin rendszerünkre, de az egész szervezetünkre is. Ugyan a stressz valamelyest magától értetődő része is a mindennapjainknak, a megfelelő stresszkezelési technikákkal sokat tehetünk azért, hogy kordában tartsuk a mentális és fizikai egészségünkre károsan ható dolgokat. Kortizolt és adrenalint termel válaszreakcióként a mellékvese az olyan helyzetekben, amikor stresszhatásnak vagyunk kitéve.

Ez egy teljes természetes reakció, de csak egészen addig, ameddig a stresszhelyzet el is múlik, illetve a hormonszintek visszatérnek a normális értékeikhez. Ha a stresszes folyamatok sokáig fennállnak, teljes zavar keletkezik a szervezetünkben, ami pedig kóros állapotokat és a hormonrendszer felborulását eredményezheti.

 

A kisebb tüneteket sem szabad félvállról venni

A kortizol növeli a vércukorszintet, fokozza a glükózfelhasználást, míg az adrenalin a pulzusszámot emeli. Ugyanakkor a kortizol blokkolja stresszes helyzetekben azokat a funkciókat is, amik úgymond nem létfontosságúak; képes megváltoztatni az immunrendszer védekezőképességét, csökkenteni az emésztőrendszer aktivitását, de még a reproduktív rendszerre is negatív hatással lehet. A rosszul dekódolt jelek, az állandó védekezőmechanizmus hatására (amit a krónikus stressz idéz elő) elindulhat egy sor autoimmun folyamat a szervezetben, de a meddőség, a különféle pajzsmirigybetegségek, az alvászavar, a kóros elhízás, az inzulinrezisztencia, a szív- és érrendszeri betegségek is összefüggésbe hozhatóak a krónikus stresszel, a hormonrendszer felborulásával.

Mivel szervezetünkben minden mindennel összefügg, ezért még a legkisebb hormonális kibillenésre is határozottan reagál a test. Néha csak alvászavarral, hajhullással, fokozott étvággyal, gyengeséggel, libidócsökkenéssel, emésztési panaszokkal, rossz közértettel, levertséggel vagy éppen ingerlékenységgel, később pedig, ha ezeknek a tüneteknek nem tulajdonítunk idejében nagyobb jelentőséget, akár már erősebb jeleket is küldhet a testünk. Ne várjon a komolyabb egészségügyi problémákig, keresse fel mielőbb endokrinológiai szakrendelésünket, hogy utána járjunk kezdeti tüneteinek kiváltó okának!

Magánklinika a 10 – 16 kerület határán

 

Az Ezüstfény Magánklinika 2014 augusztusában indult. Büszkék vagyunk arra, hogy három és fél év alatt több mint 31000 páciens közel 49000 alkalommal fordult hozzánk egészségügyi problémájával és tisztelt meg minket bizalmával. Családi vállalkozásként mindig a magas színvonal megtartására törekszünk, ezért a páciensközpontú betegellátás mellett, folyamatos fejlesztésekkel és bővítésekkel garantáljuk orvosaink és betegeink számára a lehető legjobb körülményeket a gyógyításhoz és gyógyuláshoz egyaránt. Személyes jelenlétünkkel mindig igyekszünk figyelemmel kísérni pácienseink reakcióit, véleményeit és azt, hogy miben lehetnénk még jobbak. Talán ez az, ami megkülönbözteti magánrendelőnket a többitől. Köszönjük a rengeteg pozitív visszajelzést, ezek sok energiát adnak nekünk a mindennapokban! 2017 ben 24 000 betegellátást végeztünk melyek kapcsán 31 negativ észrevételt kaptunk vagyis a betegek 0,129 % élt kifogással. Sajnos egy kifogásolt eset is sok de mi minden nap azon dolgozunk, hogy betegeink elégedetten távozzanak tőlünk.

Kérjen időpontot online

Kövess minket a Facebookon!

Loading...

Copyright © 2018 Ezüstfény Magánklinika

Adatvédelmi áttekintés

Az Ön adatainak védelme fontos a számunkra

Mi és partnereink sütiket és más technológiákat használunk információk tárolására vagy elérésére az
Ön eszközén, valamint személyes adatokat dolgozunk fel – például egyedi azonosítókat és alapvető
technikai adatokat –, hogy személyre szabott hirdetéseket és tartalmakat jelenítsünk meg, mérjük azok
teljesítményét, közönséganalízist végezzünk, és továbbfejlesszük szolgáltatásainkat. Az Ön
hozzájárulásával mi és partnereink pontos földrajzi helyadatokat is feldolgozhatunk eszközalapú
technológiák segítségével. Az alábbi lehetőségek közül választva hozzájárulhat adatainak az itt leírt
módon történő feldolgozásához – akár az összes, partnerünkkel együtt.
Alternatívaként elutasíthatja a hozzájárulást, vagy részletesebb információkat is megtekinthet, és
módosíthatja beállításait a döntés előtt. Felhívjuk figyelmét, hogy bizonyos adatkezelési műveletekhez
nem szükséges az Ön hozzájárulása, de ezek ellen is tiltakozhat. A beállításai kizárólag erre a
weboldalra vonatkoznak, és azokat 13 hónapig az IABGPP_HDR_GppString cookie cookie tárolja.
Hozzájárulását bármikor módosíthatja vagy visszavonhatja, ha visszatér erre az oldalra, és az oldal
alján található „Adatvédelem” gombra kattint.
Felhívjuk továbbá a figyelmet, hogy ez a webhely/alkalmazás egy vagy több Google szolgáltatást
használ, továbbá információkat gyűjthet és tárolhat, beleértve többek között az Ön látogatására vagy
használati szokásaira vonatkozó információkat. Az alábbi, a Google részére adott hozzájárulást
tartalmazó szakaszban, a megfelelő lehetőségre kattintva megadhatja vagy megtagadhatja a
hozzájárulását ahhoz, hogy a Google és annak harmadik féltől származó címkéi felhasználják az Ön
adatait az alábbiakban megadott célokra.