5 érdekes tény a bőrről

pexels-min-an-819808_edit.jpg

A bőr nem csupán egy védőréteg a testen, hanem a test legnagyobb és egyben legsokoldalúbb szerve. Hiszen a bőr segít a testhőmérséklet szabályozásában, a méreganyagok eltávolításában, illetve segít megóvni a szervezet egészséges működését. A bőrre tehát nem csupán a külsőségek miatt fontos odafigyelni, egészségi állapota jelzésértékű lehet a szervezet egészségére vonatkozóan is. Az alábbiakban összeszedtünk néhány, a bőrrel kapcsolatos érdekességet.

A testhőmérséklet szabályozása

A bőr kulcsszerepet játszik a megfelelő testhőmérséklet fenntartásában, így segít lehűteni a felhevült testet, illetve melegen tartani azt, amikor hűvösebb az idő. A bőr a hő elvezetését főleg az izzadással szabályozza, ám szükség esetén a bőr alatti erek kitágulnak, így engedve, hogy a megnövekedett véráramlás oszlassa el a felgyülemlett hőt. Alacsonyabb külső hőmérséklet esetén éppen az ellenkezője történik: az erek összeszűkülnek, hogy a véráramlás minél kevésbé csökkentse a test hőmérsékletét.

A száraz bőr nem egyszerűen kellemetlen

Hanem káros a bőr egészsége szempontjából is. Amikor a kinti hőmérséklet csökken, az erős szél és a fűtés együttesen szárítják ki a bőrt. De a kiszáradt, már-már pikkelyes bőr nem csak esztétikailag vagy éppen a viszkető érzés miatt jelent problémát, hiszen a felrepedezettség miatt az nem tudja ellátni védelmi funkcióját a fertőzésekkel szemben.

A bőr minden 28 napban megújul

A bőr felső, a környezettel érintkező hámrétege az epidermisz, amelynek legfelső rétege elszarusodott, elhalt hámsejteket tartalmaz. Az epidermisz minden 28 napban megújul, elhullajtva az régen elhalt sejteket. Itt érdemes megjegyezni még egy érdekességet: a lakásunkban található por mintegy fele ezekből az elhalt sejtekből áll.

A bőrszínt az epidermisz bizonyos sejtjei adják

A bőr színét meghatározó sejteket melanocitáknak vagy más néven festéksejteknek nevezzük. Ezek a sejtek termelik a melanint, amelyből minél több van, annál sötétebb a bőr. A túl kis vagy túl nagy mértékű melanintermelés különböző rendellenességekhez vezethet. Ennek egyik véglete a vitiligo, amikor a bőr egyes területein nem termelődik melanin, illetve az albinizmus, amikor a melanociták egyáltalán nem termel festékanyagot. A másik véglet a hiperpigmentáció, azaz a melanin túltermelődése, ami barna foltok formájában jelentkezhet.

A bőr többmilliárd élőlény lakóhelye

Nem minden baktérium káros az egészségre, így nem kell aggódni azon, hogy még a saját bőrünkben sem vagyunk egyedül. Valójában az apró baktériumok számos tekintetben segítik is a szervezet működését, beleértve a sebek gyógyulásának felgyorsítását, a bőrgyulladások csökkentését vagy éppen a fertőzések elleni küzdelmet.

Bőrproblémákkal küzd, és szakértő segítségét kérné? Jelentkezzen be klinikánk bőrgyógyászati szakrendelésére online, egyszerűen!

Magánklinika a 10 – 16 kerület határán

 

Az Ezüstfény Magánklinika 2014 augusztusában indult. Büszkék vagyunk arra, hogy három és fél év alatt több mint 31000 páciens közel 49000 alkalommal fordult hozzánk egészségügyi problémájával és tisztelt meg minket bizalmával. Családi vállalkozásként mindig a magas színvonal megtartására törekszünk, ezért a páciensközpontú betegellátás mellett, folyamatos fejlesztésekkel és bővítésekkel garantáljuk orvosaink és betegeink számára a lehető legjobb körülményeket a gyógyításhoz és gyógyuláshoz egyaránt. Személyes jelenlétünkkel mindig igyekszünk figyelemmel kísérni pácienseink reakcióit, véleményeit és azt, hogy miben lehetnénk még jobbak. Talán ez az, ami megkülönbözteti magánrendelőnket a többitől. Köszönjük a rengeteg pozitív visszajelzést, ezek sok energiát adnak nekünk a mindennapokban! 2017 ben 24 000 betegellátást végeztünk melyek kapcsán 31 negativ észrevételt kaptunk vagyis a betegek 0,129 % élt kifogással. Sajnos egy kifogásolt eset is sok de mi minden nap azon dolgozunk, hogy betegeink elégedetten távozzanak tőlünk.

Kérjen időpontot online

Kövess minket a Facebookon!

Facebook Pagelike Widget

Copyright © 2018 Ezüstfény Magánklinika