NEM MIND ARANY!

Cikk6_NemmindaranyBorito.jpeg

Hogy az aranyér miről kapta a nevét, tudományos alapokon bizonyára megmagyarázható, mi mégis  azt gondoljuk – tévesen persze -, hogy a betegség névadói pusztán csak szerették volna valami vonzó elnevezéssel elterelni a figyelmet, és némiképp palástolni a problémából fakadó fájdalmat. Az aranyér tipikusan az a betegség, aminek semmi sem jó. Nem jó ha állunk, nem jó ha ülünk, az sem ha eszünk, ha szülünk, szóval egy igazi kekec probléma, ami azért ha kellemetlen is, de kezelhető!

TRÓNBITORLÁS

Mint ahogy általánosságban véve az ülés, úgy a toaletten való hosszas időtöltés sem egészséges. Hiába ez a legnyugalmasabb része a lakásnak, irodának, ahová szívesen elvonulunk ha csendre és néhány perc magányra vágyunk, a hosszas trónolás nem egészséges.

mosdó

Ha az aranyér probléma felütötte fejét, érdemes figyelni a részletekre. Próbáljuk meg kevesebb nyomásgyakorlással véghezvinni a feladatot, válasszuk meg helyesen a toilett papírt – ami puha, színezék-, és illatmentes -, és mosdóhasználat után – amennyiben van rá lehetőségünk – melegvizes mosakodással csillapítsuk panaszainkat. A melegvizes zuhany helyett jól jöhet a puha nedves törlőkendő. A lényeg, hogy feltétlenül tartsuk tisztán a területet, elkerülve a további gyulladást és felülfertőzést.

Királyi dolgunkat megkönnyíthetjük, ha prevenció jelleggel odafigyelünk étkezésünkre, és a szénhidrátban gazdag ételeket elhagyva a rostban gazdag hozzávalókat választjuk. Ez persze nem azt jelenti, hogy le kell mondani mindenről, hiszen a zöldségekben, gyümölcsökben, teljes kiőrlésű gabonában és a megfelelő húsokban, halakban megvan mindaz, ami a szervezet számára szükséges; jól is lakunk tőle és azegészségünket is pozitívan befolyásolja.

Az étkezés mellett fontos a vízfogyasztás. Soknak tűnik a napi 2-3 liter víz (ami semmiképp sem cukros üdítő!), de ezt is meg lehet tanulni, hogyan lehet bevinni a szervezetbe kínlódás nélkül, ami szintén hozzájárul ahhoz, hogy könnyen, erőlködés mentesen végezzük nagyobb dolgainkat.

étkezés

ALTERNATÍV MEGOLDÁSOK

Az aranyér helyi kezelésére jól alkalmazhatóak a kortizon tartalmú kenőcsök, melyek gyógyszertárban, drogériában elérhetőek. Ha a kenőcs beszerzése adott pillanatban gondot okoz és nincs a közelünkben egy patika sem, főzzünk filteres teát! A teában található tannin összehúzó és gyulladáscsökkentő hatású, ezért a problémával érintett felületre meleg állapotában helyezve enyhíti fájdalmunkat. Felmerülhet a kérdés, hogy fekete-, vagy gyümölcstea legyen-e a csillapító gyógyír, de úgy gondoljuk, van az az élethelyzet, amikor ez nem mérvadó. Két dolog fontos: legyen benne tannin és ne legyen tűzforró!

aranyérre

A divat nagyon fontos, hisszük és valljuk mi is! Ha viszont nadrágunkban nem vagyunk egyedül, mert hívatlan aranyér-barátunk is helyet követel magának, válasszunk kényelmes ruhadarabot a gardróbból. Minél szűkebb a nadrág, annál inkább irritálja a területet, melyre teljesen természetes módon vad vakarással reagálunk, további problémákat okozva. Fehérnemű választásakor szintén fontos, hogy puha, légáteresztő pamutból készüljön, így biztosítva komfortérzetünket.

alsónemű

Ne feledjük, hogy akár kezdeti, akár előrehaladott stádiumban van problémánk, mindenképpen keressünk fel szakembert, aki megvizsgálva a problémás területet, személyre szabottan segít, hogy megtaláljuk a számunkra legmegfelelőbb megoldást. 

ezustfenylogo

Forrás: Fotó / Pinterest, Google

Szerző:  Eat, Move & Smile


Cikk5_MitoldoglikalegyBorito-1024x512.jpg

Fogaink állapota valahogy kevésbé érdekli a nagyközönséget, mint az éppen aktuális divat, vagy a sampon típusa, amitől majd nem borítja vastag korpa réteg sötét felöltőnk válltömését, mikor rég kiszemelt választottunk végre igent mond vacsorameghívásunkra. A média villogtatja ránk egymillió dolláros mosolyait, hófehérkék harapdálják rendre a mérgezetlen almát, miközben körülöttünk kornyad a zöld növényzet, ha szóra nyitjuk szánkat. Vesszük rendre a fogkeféket, használjuk a nyelvünket leégető, százhuszonhét menta-fajtát tartalmazó szájvizeket – már aki -, de tudjuk, vajon mitől nem döglik majd meg a légy?

MINEK A FOGMOSÁS?

Ezt a kérdést nem lehet elég korán feltenni. Valami furcsa oknál fogva ez a mondat már egész pici gyerekkorunkban felvetődik bennünk, és sokunkat egész élete során végig is kíséri. Két válasz létezik erre, az egyik, hogy „csak”, a másik, hogy fogaink és szánk rendszeres karbantartása alapvető egészségi állapotunkat meghatározza, hiszen annak elhanyagolása egész szervezetünkre kiható betegségek gócpontja lehet. Eszünk, iszunk, teszünk-veszünk, miközben szánkban baktériumok garmada tanyázik. Ezek eltávolítására, a problémák megelőzésére, és alapvető higiénés állapotunk fenntartására találták fel a fogmosást.

szájápolás

MINDEN VASÁRNAP

Ahhoz, hogy fogaink hosszú távon megfelelő állapotban legyenek és szolgálják mindennapjainkat, rendszeres ápolás szükséges, ehhez naponta legalább kétszer – reggel és este – fogat kell mosni. Hogy ínyünket is védjük, célszerű puha, jó minőségű fogkefét választani, legyen az hagyományos, vagy akár elektromos kivitel. A fogmosáson túl tudnunk kell, hogy nyelvünkön is gazdagon bandáznak baktériumok, melyeket szintén célszerű a fogmosás során eltávolítani. Erre alakították ki a fogkefe fejének hátulján található gumis részt, amivel könnyedén eltávolíthatóak az undok kórokozók.

KIEGÉSZÍTŐ VARÁZSSZEREK

A napi szájápolási procedúrát kiegészítve használjunk fogselymet vagy fogköztisztító kefét, szájvizet, szájzuhanyt, melyekkel nem csak a fogkefe számára elérhetetlen szennyeződéseket tudjuk eltávolítani, de a hosszan tartó, friss leheletet is biztosítjuk magunk, és környezetünk számára. A fogselyemmel ne fukarkodjunk, kb. 8-10 cm-es darabot tépjünk le, csavarjuk mutató-, vagy középső ujjunk köré, és közről-közre haladva, mindig új részt felhasználva tisztítsuk a szűk részeket.

szájápolás

FOGÁPOLÁS ELVITELRE

Ha napközben is szeretnénk gondoskodni fogaink megfelelő tisztántartásáról, szerezzünk be „úti-szettet”, mely kis helyen elfér, és miniatűr kiszerelésben tartalmaz mindent, ami a szánk ebéd utáni, vagy tárgyalás előtti frissítéshez szükséges.

MELYIKET VÁLASSZUK?

Különböző problémákra más és más típusú fogkrém és szájvíz jelenti a megoldást. Nem mindegy, melyiket mire használjuk, ezért is kell tisztában lennünk fogaink és szánk állapotával. Fogkefe tekintetében választhatunk különböző erősségűek közül, mint ahogy szájvíz esetén is széles a skála. Ha orvosunk szerint fogaink állapota rendben van, úgy elég egy tömött, nagyon puha fogkefe és általános szájvíz, ami kellően frissít és hosszantartó jeges leheletet biztosít. Ha speciális ápolásra van szükségünk, úgy mindenképpen egyeztessünk fogorvosunkkal, aki segít meghatározni, mely szájápolási eszközök a legtökéletesebbek számunkra.

fogmosás

A SZÁJVÍZ ELMOSSA A PROBLÉMÁT

Fogmosás nélkül a szájvíz mit sem ér, viszont második lépésként, annak kiegészítésére tökéletes megoldás, ha sokáig meg akarjuk őrizni fogainkat, és nem szeretnénk, ha partnerünk idő előtt befejezve a beszélgetést, lefordulna  a székről.

Ha rendszeresen használunk szájvizet akár fogínygyulladás, rossz lehelet vagy fogkő kezelésére, tudnunk kell, hogy önmagában sajnos nem elég, és nem oldja meg a problémákat. Rövid távon sem, hosszú távon meg végképp. Ilyen esetekben – túl a féléves rendszeres vizsgálatokon – célszerű felkeresni fogorvosunkat egyrészt a probléma orvoslása kapcsán, másrészt hogy személyre szabott, speciális szájápolási tanácsokat adva biztosítsuk magunknak a hétköznapi, otthoni szájhigiénét. A gyártók széles körben kínálják portékáikat, de közel sem biztos, hogy a fürdőszobai törölköző szettünkhöz színben illő, rózsaszín fogkefe-szájvíz kombó jelenti majd számunkra a legtökéletesebb megoldást.

higiénia

Amennyiben fogászati kezelésre lenne szükséged, keresd fel az Ezüstfény Magánklinika fogász szakembereit!ezustfenylogo

Forrás: Fotó / Pinterest

Szerző: Eat, Move & Smile


Magánklinika a 10 – 16 kerület határán

 

Az Ezüstfény Magánklinika 2014 augusztusában indult. Büszkék vagyunk arra, hogy három és fél év alatt több mint 31000 páciens közel 49000 alkalommal fordult hozzánk egészségügyi problémájával és tisztelt meg minket bizalmával. Családi vállalkozásként mindig a magas színvonal megtartására törekszünk, ezért a páciensközpontú betegellátás mellett, folyamatos fejlesztésekkel és bővítésekkel garantáljuk orvosaink és betegeink számára a lehető legjobb körülményeket a gyógyításhoz és gyógyuláshoz egyaránt. Személyes jelenlétünkkel mindig igyekszünk figyelemmel kísérni pácienseink reakcióit, véleményeit és azt, hogy miben lehetnénk még jobbak. Talán ez az, ami megkülönbözteti magánrendelőnket a többitől. Köszönjük a rengeteg pozitív visszajelzést, ezek sok energiát adnak nekünk a mindennapokban! 2017 ben 24 000 betegellátást végeztünk melyek kapcsán 31 negativ észrevételt kaptunk vagyis a betegek 0,129 % élt kifogással. Sajnos egy kifogásolt eset is sok de mi minden nap azon dolgozunk, hogy betegeink elégedetten távozzanak tőlünk.

Kérjen időpontot online

Kövess minket a Facebookon!

Facebook Pagelike Widget

Copyright © 2018 Ezüstfény Magánklinika